Az élet szép!

Gubás Gabi Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész a Teátrum Neked! – Zentai Teátrumi Napok elnevezésű színházi fesztivál vendége volt április végén. A közönséget a Teljes lényeddel című önálló estjével kápráztatta el, amely Polcz Alaine életén vezeti végig a nézőket. Az előadás egyszerre volt megrendítő, gyönyörű és elgondolkodtató. Az elismert színésznővel a zentai előadást megelőzően beszélgettünk.

– Önálló esttel érkeztél Zentára. Először jöttél a Tisza-parti városba?

– Első alkalommal vagyok itt és nagyon jó érzés volt átlépni a határt. Úgy érzem, küldetésem, hogy Polcz Alaine életét minél többen megismerjék, és most, hogy születésének századik évfordulóját ünnepeljük, feltett szándékom, hogy minél több helyre vigyem el őt, ismertessem meg az ő szemléletét, azt a pozitív életszemléletet, amelyről úgy érzem, hogy ezekben a változó időkben nagyon sok mindent adhat nekünk. Támaszként, vigaszként, vagy akár kapaszkodóként is vehetjük az ő példáját, ugyanis rengeteg szenvedésen ment keresztül, és mégsem tört össze. Amikor átléptem a határt, az az érzés fogott el, hogy jaj, de jó, hogy megint adhatok az ő életszemléletéből az ő bölcsességéből.

– Korábban is ismerted Polcz Alaine életét?

– B. Török Fruzsina az írója és rendezője a Teljes lényeddel című darabnak. Vele már több előadásban dolgoztam, és igazából ez az ő ötlete volt. Hallottam Polcz Alaine-ről, hiszen a Hospis Alapítvány az ő nevéhez is fűződik, és annyit tudtam még róla, hogy sokat tett a gyerekekért, az emberekért. Igazából ezzel az előadással nem az ő munkásságát szeretnénk bemutatni, hanem a személyiségét, az élethez való hozzáállását. Ezt viszont én sem ismertem, sőt, mint kiderült, nagyon kevesen ismerték. Az előadást több olyan személy is megnézte, aki személyesen is ismerte őt, és volt, aki odajött előadás után és elmondta, hogy nem is tudta, hogy ez az asszony ennyi mindent átélt, ennyit szenvedett, ugyanis soha nem beszélt a saját életéről. Mindig tette a dolgát, és soha nem panaszkodott.

– Hol találtál kapcsolatot Polcz Alaine és a te életed között? Hogyan tudtad magadévá tenni az ő világlátását, szemléletmódját?

– Mindig kell lennie egy köldökzsinór pontnak, ahol össze tudunk kapcsolódni, és ahonnan én életre tudom hívni magamból az érzésemből, testemből azt az embert, akit megszemélyesítek. Ez a kapcsolódási pont az életszeretet volt. Amikor én mondom Gubás Gabiként, hogy az élet szép, hogy jó élni, akkor rám legyintenek, sőt azt mondják, hogy könnyű nekem. Amikor viszont Polcz Alaine mondja ugyanezt abban az előadásban, amely az ő egész életét felöleli, annak súlya van. Szinte a halálos ágyán visszaemlékezve ad számot az életéről, a sokat szenvedett nő mondja, hogy ugyanúgy csinálná végig az életét a szenvedéseivel együtt, mert attól lett az, aki, és így szép az élet. Azt mondja, hogy a szenvedést ne szenvedésnek, hanem feladatnak vegyük, ami megerősít bennünket. Ha ezt a dolgot át tudjuk fordítani, pozitív életszemléletté tudjuk alakítani az életünkben, akkor jöhet bármilyen megpróbáltatás, azt talán nagyobb eséllyel fogjuk tudni túlélni, megoldani. Az ő életében, azt hiszem, nem tudok olyan problémát, helyzetet mondani, ami nem történt volna meg. Megcsalták, elárulták, megerőszakolták, elhagyták, átlépett a klinikai halál állapotába, majdnem kivégezték. Nagyon sok olyan megpróbáltatás elé állította az élet, amelyeknek ha csak töredéke jut nekünk, összeesünk, összetörünk, és azt mondjuk, hogy nem szép az élet. Ez az asszony nem, hogy belerokkant volna mindebbe, hanem önmagán segítve másokon is tudott segíteni. Nagyon sokat ad nekem az, amikor készülhetek erre az estre, mert mindig azokat az éppen aktuális élethelyzeteket, problémákat juttatja eszembe, amiket meg kell oldani, hogy továbbfejlődjön, továbbmenjen az élet. Mindenből föl lehet állni, ez az asszony mindenből felállt. Mi is képesek vagyunk erre, ha hiszünk magunkban. Folyamatosan ad nekem ez a darab, és ez által én is adni tudok másoknak. Az az energia, amellyel készülök egy ilyen estre, az többszörösen térül meg akár a közönség szeretetével, akár más módon. Az a tudás, életszeretet, hozzáállás, amivel ő rendelkezett, azt szerintem tanítani kellene. Én is a gyerekeimnek úgy igyekszem a nehézségeket beállítani, hogy ezek megoldandó feladatok, és nézzük meg, hogy állunk hozzá, hogy tudjuk megoldani. Arra tanítom őket, hogy kérdezzék meg maguktól, hisznek-e abban, hogy képesek megoldani, feldolgozni egy kis traumát, ami esetleg adódhat az ő életükben. Azt gondolom, hogy tanulható és tanítható ez a fajta szemlélet. Nem könnyű, de ugyanúgy, ahogy a matematikát meg lehet tanulni, ezt is meglehet. Nem könnyű, tudatosan kell átállítani a szemléletünket. Mindenben van valami jó és fordítva, csak nem mindegy, mire fókuszálunk. Túlmenve azon, hogy az ő életét megismertessem az emberekkel, van egy küldetéstudatom, mégpedig, hogy ezt a fajta személetmódot közkinccsé tegyem. Ezt a szemléletmódot én is folyamatosan gyakorolom, és látom a saját életemben, hogy működik, sőt a gyerekeimnek is próbálom ezt tanítani. Ez nagyon nagy segítség az ilyen vészterhes időkben. Az egyik előadásom után egy drámapedagógus azzal keresett meg, hogy szívesen tartana a gimnáziumoknak az előadás megnézése után egy feldolgozó drámapedagógiai órát. Ennek nagyon örültem, mert eddig nem volt alkalmam arra, hogy tinédzsereknek játsszam el ezt a darabot. Így, hogy osztályokhoz jut el és drámapedagógussal dolgozzák fel, módjuk van megbeszélni, kibeszélni magukból a látottakat és megérthetik a mondanivalóját.

– Min dolgozol most, mire készülsz?

– A  budapesti Thália Színház művésze vagyok már többedik éve, ott vannak és ott lesznek jövőre is feladataim. Amire most készülünk, az több kis tévéfelvétel. A forgatások májusban és júniusban zajlanak. Ezek tévéjátékok. Egyébként a nyarat pihenésre szánnám a gyerekekkel, de nagyon örülök, ha ezzel az előadásommal, vagy akár a felnőtteknek, vagy a gyerekeknek szóló zenekarommal el tudok menni fellépni. Alapvetően a nyár a pihenésről fog szólni, mert tudom, hogy utána a színházban szép szerepek várnak rám, főleg jövő januártól áprilisig, amikor egyhuzamban fogok két főszerepet próbálni.

–Filmekben is szerepelsz. A színházat szereted jobban, vagy a televíziós produkciókat?

– Tégláson nőttem fel, ahol nem volt színház, így én a színházat is a tévén keresztül láttam, ott nyűgözött le, ugyanúgy, ahogy a film is. Az első élményem a filmekhez fűződött, de Magyarországon a színházból tudja meg az ember a szakmát. Nagyon örülök, mikor forgathatok, mert az hab a tortán, de nem tudnék meglenni színház nélkül.

– Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a fajta életmódot, a sok próbát az anyasággal, a családi élettel?

– Két gyermekem van, egy fiú és egy kislány, Attila 14, Anna 11 éves. Azt próbálom elérni, hogy meglegyen az egyensúly. Ha sokat kellett dolgoznom, aztán próbálom kompenzálni. Amikor pl. a Polcz Alaine-műsort próbáltuk, az nagyon leterhelő időszak volt. Pályázati pénzből készítettük, tehát nem a színház kereteiben, vagyis tíztől kettőig egy vérbő komédia főszerepét próbáltam és utána hatig a Teljes lényeddel című előadást készítettük, majd este hattól egy egészen más darabot játszottam és hajnal háromkor keltem, hogy megtanuljam a szövegeket. Ez egy nagyon megterhelt időszak volt, ez így ment két hónapig. Akkor a gyerekeim annyit láttak belőlem, hogy odafeküdtem este melléjük és megpuszilgattam őket. Egy ilyen leterhelt időszak után mindig arra törekszem, hogy utána velük tudjak lenni. Így lavírozok. Ők alapvetően tisztában vannak azzal, hogy anya este héttől tízig a színpadon van. Ezt a párom is tudja, hogy ilyen szempontól sosem tudok száz százalékos anya, feleség és társ lenni, mert a munkám mindig el fog hívni az anyaságtól, amikor éppen altatni kéne egy gyereket, akkor én a színpadon állok. Az a nagyszerű dolog, hogy nagyon jól kiegészítjük egymást a férjemmel, ő a másik felem. Sosem érezték a gyerekek, hogy valamiben hiányt szenvednének, hiszen megkapták a szeretetet tőlem is, az apjuktól is és mamától is, vagyis a férjem édesanyjától is, aki nagyon sokat segít nekem. Szerencsés vagyok, mert nagyon sok segítséget kapok otthonról abban, hogy színésznő is legyek, maradhassak.

Homolya Horváth Ágnes

(Magyar Szó, 2022. május 7.)