Májusfát állítottak a Kertekben

Szabadidő · 2022.április 29.

A zentai Kertek helyi közösség szervezésében pénteken délután májusfát állítottak a helyi közösség előtt. Egy kis ünnepi műsor is kerekedett a faállítás előtt, mégpedig a Sarkantyú tamburazenekar muzsikált, majd Juhász Lassú Kornélia, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a májusfaállítás szokása az idősebb korosztály emlékezetében még elevenen él, és hogy nagy eseménynek számított.

– Kevesen tudják, hogy a májusfa a fiatalságot jelképezi, de a szerelem szimbóluma is. A hagyomány szerint a májusfát április 30-áról május 1-jére virradóra az éj leple alatt vagy kora hajnalban díszítették a legények a lányos ház előtt. Mivel a szerelem szimbólumaként az érdeklődést, a szimpátiát jelölte, a lány büszke volt, hogy májusfát kapott. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fájuk, általában a falu vagy kisváros központjában, aminek felállítását és kidöntését is ünnepély kísérte – mondta.

Az ismertető után a gyerekek szalagokat, virágokat aggattak a fára, majd felállították azt. A Kertek helyi közösség hagyományteremtő szándékkal szervezte meg ezt az eseményt, és ebben támogatta őt az önkormányzat és a kommunális vállalat is.

Homolya Horváth Ágnes

(Magyar Szó, 2022. április 29.)

Fotó: Gergely Árpád