Hatévesen láttam először a tengert. Hatévesen éreztem először a sós víz ízét a számban és csípősségét a szememben. Hatévesen ismerkedtem meg a nagy kőre tapadt, víz alatti növénnyel, amelyet édesapám, búvármúltját felelevenítve, a víz mélyéről hozott fel nekem, hogy bebizonyítsa, ez nem egy gyilkos növény, amitől félnem kell. Hatévesen találkoztam először az igazi gyermekgonoszsággal, amikor két ismeretlen kisgyermek bűntudat nélkül szétlökte a magára hagyott, azonban oly sok munkával felépített kavicsváramat. Sokáig folytathatnám még a „hatévesen…” kezdetű mondatokat, azonban mindegyiknek egy a vége: hatévesen szereztem az első tengerparti emlékeimet, amelyek kitörölhetetlenül velem maradnak életem végéig.Nem kell azonban elfelejteni azt sem, hogy nem kizárólag egy napsütéses tengerpart tud életre szóló élményt nyújtani. De hát, ahogyan mondani szokták, ízlések és pofonok. Vannak, akik nem vágynak a fehér homok és a türkizkék víz kombinációjára, inkább a jó hegyi túrákat és különféle kirándulásokat részesítik előnyben. Bevallom, én mindkettőt kedvelem. Ugyanúgy jól tudom érezni magam egy homokos vagy egy köves tengerparton, mint ahogyan egy kis hegyi házban, vagy éppen egy olyan településen, amely megannyi látnivalót rejt magában. Számomra egy a lényeg, az, hogy utazhassak.
De vajon idén utazhatunk-e majd? Sokunkat foglalkoztat most ez a kérdés. Körkérdésünk bizonyítja, hogy olvasóink sincsenek ezzel másként. Tavaly tavasszal a lecsillapodott vírushelyzet reményt adott arra, hogy mindennek vége, és nem vesznek kárba az előre lefoglalt utazások. Aztán újra felszökött a fertőzöttek száma, a turisták ezreit vonzó országok pedig folyamatosan zárták be a kapuikat a szerbiai polgárok előtt. Vagyis az a bizonyos kiskapu nyitva maradt, hiszen különféle korlátozásokkal beengedtek bennünket. Csak hát, ugye, erre nem mindannyiunknak volt lehetősége, vagy csak úgy éreztük, nem ért annyit az egész. Így maradt a belföldi út, vagy az udvari, felfújható medence.
Az idei év kísértetiesen kezd hasonlítani a tavalyira. Újra csökkennek a számok, és szinte versengve nyitnak a tengerparti országok, hiszen míg Görögországba oltás hiányában PCR- vagy antitestteszttel léphetünk be, addig Montenegró minden korlátozás nélkül, szinte tárt karokkal vár bennünket, ugyanakkor Magyarország fürdői is nyitva állnak előttünk, ha rendelkezünk védettségi igazolvánnyal.
A lehetőségek tehát adottak, a kapuk nyitva állnak. Mi pedig egyelőre várakozunk. Várakozunk és vágyakozunk. Én már a bőröndjeimet is előkerestem. Igaz, egyelőre még üresen hagyom őket, hiszen ki tudja, mit rejteget még a jövő. És az Ön bőröndjei már készen állnak?
Kállai G. Nikoletta
(Magyar Szó, 2021. május 5.)