Kincskereső, kisködmön nélkül

A városnapi rendezvénysorozat egyik legfontosabb része számomra minden évben a Városnapi kincskereső. Tudom, talán némiképp furcsának hangzik, hiszen vannak olyan programok, amelyek jóval nagyobb publicitást kapnak, mint ez a játékos vetélkedő, de mindez egészen odáig vezethető vissza, hogy három évvel ezelőtt a csapatommal együtt magam is beneveztem a versenyre.

Amikor jelentkeztünk, bevallom, kissé furcsán éreztem magam, hogy felnőtt fejjel össze-vissza rohangálok a város különböző részein, különös tekintettel a központra, a nálunk jóval fiatalabb tagokból álló csapatokkal. De nem sokáig foglalkoztam azzal, hogy esetleg túl öregek vagyunk a vetélkedőhöz, mert a csapattársaimmal együtt gyorsan elkapott a játék heve, és csakhamar rá kellett jönnöm arra, hogy az ember soha nem lehet túl öreg egy ilyen programhoz. Nem sokkal később már azon kezdtem el törni a fejem, milyen jó lenne, ha a szüleink generációjának is teremtenének egy ilyen szórakozási lehetőséget.

Abból a bizonyos szombat délelőttből mindenekelőtt arra emlékszem, hogy folyamatosan rohantunk. Nem mindig tudtuk pontosan, hogy hova és miért, de rohantunk. Ugyanúgy, ahogyan mások is. A zentai lakosok azonban furcsa módon egyáltalán nem botránkoztak meg ezen, hanem még segítettek is. Olyannyira, hogy a Zenta történelméhez kapcsolódó kérdéssorhoz éppen a polgármester úrtól kaptunk segítséget.

Himnuszt írtunk a Tisza-parton, koreográfiát készítettünk a strandon, tojásokat kerestünk a Tyúkpiacnál, sprinteltünk és célba lőttünk, matematikai feladványt oldottunk meg, megkerestük a legidősebb embert a Fő téren, közben pedig állandóan rohantunk és rohantunk.

Az eredményhirdetéskor „testvérharc” alakult ki, mivel az első hely sorsa az öcsém csapata és az én csapatom között dőlt el. Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, mondják, ami erre az eseményre különösen igaz. Ha visszagondolok arra a délelőttre, sosem az ugrik be, amikor átvettük az első díjat, hanem a rengeteg jól kitalált feladat, valamint az, hogy egész jól megismertem a várost, hogy megvolt a napi edzés, és főként az állandó jó hangulat.

Játszani mindig jó, játszani mindig kell! Nemhiába jelentkezett idén is huszonkét csapat, vagyis összesen mintegy kilencven versenyző a Városnapi kincskeresőre. A szervezőknek azt kívánom, hogy folyamatosan emelkedjen ez a létszám, és ha lehetőségük lesz rá, rendezzék meg évente többször, akár más korosztályok tagjainak is! Azoknak pedig, akik még nem próbálták ki a kincskeresést, tiszta szívből ajánlom, higgyétek el, megéri!

Lőrinc Tímea