Magyarkanizsai vagyok, de már öt éve Zentán élek. Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan csapatnak leszek a tagja, amely a Szeretlek, Zenta! nevet fogja viselni. Bizonyára sokan tudják, hogy Zenta és Kanizsa között mindig is volt valamiféle – némi jóindulattaltalán még egészségesnek mondható – rivalizálás. Tizenhat éves koromban költöztem el a szülővárosomból, azóta éltem már Szabadkán, Újvidéken, sőt egy kicsit Budapesten is, aztán a munkám miatt végül Zentán kötöttem ki. Mindenhol jól éreztem magam. Szeretem Zentát. Annak ellenére, hogy legbelül valószínűleg mindig kanizsai leszek, mert úgy vélem, az ember a gyerekkorához mérten határozza meg önmagát. A Zentán eltöltött öt évnek köszönhetően viszont itt már nem tévedek el, míg Kanizsán előfordul, és ha itt kimegyek az utcára, sokkal többen köszönnek rám, mint a szülővárosomban.
Szeretem, hogy a Tisza a város központjában van, hogy a sétánya ilyen hosszú, és azt is, hogy gesztenyefákkal ültették be. Szeretem, hogy még mindig vannak emberek az utcán, hogy vannak szórakozóhelyek a fiataloknak és az idősebbeknek egyaránt, hogy a piacon sok mindent lehet venni, hogy Zentán még igénylik az emberek a kultúrát, és járnak színházba, hogy a barátomat itt ismertem meg, hogy a főtéren mindig történik valami: műsorok, koncertek, karácsonykor kavalkád, hogy működik a Lajka, hogy Anikó konyhájától beszerezhetek egészséges házi ételeket. Ha egyszer majd netán mégis úgy adódik, hogy el kell mennem innen, ezeket a dolgokat mindenképpen magammal fogom vinni, ugyanúgy, ahogyan sok minden mást is!