A képzőművészek és a képzőművészetek világában tehettek rendhagyó utazást azok, akik csütörtökön este ellátogattak a zentai BeeHome Közösségi Házba, ahol Gubik Korina és Lázár Tibor képzőművészek voltak a Példakép(p) című rendezvény vendégei.
Gubik Korina és Lázár Tibor többszörösen díjazott képzőművészek, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanárai az est házigazdája, Máriás Endre kérdéseire válaszolva meséltek gyökereikről, gyermekkoruk meghatározó pillanatairól, pályaválasztásuk nehézségeiről, oktatói és nevelői munkájuk szépségeiről, az őket ért hatások fontosságáról, művészi hitvallásuk kialakulásáról és sok egyéb kérdésről is.
A sikerrel kapcsolatban Gubik Korina kifejtette, az számára egy igen komplex dolgot jelent, ugyanis úgy véli, nagyon sok mindennek kell összeállnia ahhoz, hogy az ember minden szempontból sikeresnek érezhesse magát. Hozzátette, éppen ezért szakmailag például pillanatnyilag sem érzi magát igazán sikeresnek, annak ellenére, hogy tudja, sokan nem értenek ezzel egyet, ugyanis nem érzi úgy, hogy az lenne a maximuma, ahol jelenleg tart. Mint mondta, mindez azonban bizonyos szempontból szerencsésnek is tekinthető, hiszen ennek köszönhetően még mindig erőteljesen munkál benne egy olyan belső erő, ami állandóan hajtja előre és folyamatos fejlődésre ösztönzi.
Lázár Tibor kiemelte, számára a siker valamiféle belső elégedettséget jelent, ami azonban olykor veszélyes is lehet, hiszen gyakran találkozhatunk azzal a sztereotípiával, miszerint amennyiben az ember megelégszik önmagával, megszűnik benne a fejlődés igénye és lehetősége. Hozzátette, ő akkor szokott egy-egy pillanat erejéig elégedettséget érezni, amikor befejez egy munkát, és azt gondolja róla, hogy az egészen jól sikerült. Nem sokkal később azonban már egyfajta pánikszerű félelem lesz úrrá rajta, mert azon kezd gondolkodni, hogy vajon a későbbiekben már csak annál rosszabb alkotásokat fog-e tudni létrehozni, aminek következtében azon kezd töprengeni, miként tudná felülmúlni azt a művét, amellyel néhány pillanattal korábban még elégedett volt, miként tudná még magasabbra tenni azt a bizonyos lécet.
A példaképpé válás súlyával és felelősségével kapcsolatban hangsúlyozták, mind alkotóként, mind pedagógusként érzik és átérzik azt, hiszen sosem lehetnek teljesen biztosak abban, hogy felkészültek-e minden lehetséges kérdésre, meg tudják-e napról napra állni a helyüket a diákjaik szemében, meg tudnak-e felelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket támasztanak feléjük. Hozzátették, gyakran előfordul, hogy a diákjaik azt követően is tartják velük a kapcsolatot, tanácsokat és útmutatást kérnek tőlük, miután befejezik a középiskolai tanulmányaikat, ami azt bizonyítja számukra, hogy fontos szerepet játszanak az életükben. Mint mondták, mindennek kialakulásához nagymértékben hozzájárul az is, hogy a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban sokkal többet vannak együtt a tanulókkal, mint más intézményekben, ráadásul a képzőművészeti szakon ennek az időnek a jelentős részét nem a tanteremben, hanem a műteremben töltik, ami egészen másféle kapcsolatot eredményez köztük. Mindketten az önazonosság és a hitelesség fontosságára hívták fel a figyelmet, ugyanis – mint mondták – mind művészként, mind pedagógusként nap mint nap önmagukat, a saját értékrendjüket kell a fiatalok elé tárniuk, mivel csakis így tudnak olyan hatást gyakorolni rájuk, ami nemcsak rövid, hanem hosszú távon is az épülésüket és a fejlődésüket szolgálja.
A zentai BeeHome Közösségi Ház Példakép(p) című nyilvános beszélgetéssorozata az Adai Színtársulat Kulturális Egyesület, az Intellektus Civil Szervezet és a TM-People International Kft. szervezésében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Zenta Község Önkormányzata és Zenta Község Ifjúsági Tanácsa támogatásával valósul meg.
H. A.
(Vajdaság Ma, 2018. november 30.)