Egy tűzoltó nem tűzoltó

Egy város életében fontos szerepet töltenek be a tűzoltók. Ott vannak a tűzeseteknél, baleseteknél, viharkároknál, elszántan küzdenek a lángok ellen. A hivatásos tűzoltók mellett az önkéntesek is kiveszik a részüket mindebből. A zentai Önkéntes Tűzoltótestületet 1874-ben alapították. A múlt század elejéről származó források még száz tagot, ezer kötetet számláló könyvtárat és elsőrendű tűzoltó-felszerelést emlegetnek, de ma már nehezebb körülmények között kell feltalálniuk magukat a város önkéntes tűzoltóinak. Ami megmaradt, az a szenvedély, szerteágazó tevékenységüket nem is lehetne enélkül hatékonyan elvégezni.

A zentai Önkéntes Tűzoltótestület négy tagját kértük meg arra, hogy meséljenek feladataikról, élményeikről és az előttük álló kihívásokról. Molnár Gábor Gyula parancsnok, aki már hosszú évek óta foglalkozik tűzoltással és a gyerekfoglalkozások szervezésével, vezetésével is, Bollók Bernadett elnökségi tag, a gyerekfoglalkozások jelenlegi vezetője, Kalmár Attila, becenevén Johnny, az operatív egység egyik legaktívabb és legtapasztaltabb tagja, valamint Vasas Balázs elnök, az operatív egység tagja válaszoltak a kérdéseinkre.

A nagy hagyományokkal rendelkező testület sokféle feladatot lát el. Másfajta munkát ad a tűzoltóknak egy épülettűz, egy baleset vagy egy viharkár-elhárítás. Ráadásul a változó világ új kihívásokat teremt számukra, megjelentek például az elektromos járművek. A tűzoltás mellett kiszállnak balesetekhez is, szerepet vállalnak a megelőzésben és a tűzvédelmi oktatásban, versenyeken is részt vesznek. Utóbbi nem csupán szórakozás, hanem alapos felkészültséget kívánó megmérettetés is:

– A tűzoltógyakorlatok pontos sorrendjét annyira be kell gyakorolni, hogy az gyorsan, akadálymentesen, szinte gondolkodás nélkül menjen. A tűzoltás előtt föl kell állítanunk a helyszínen egy vízvezetékrendszert, így tudjuk a tartályból a tűzre locsolni a vizet. Ehhez rengeteg gyakorlás, kézügyesség, összehangoltság kell. A versenyeken abban vetélkedünk, hogy melyik csapat csinálja ezt gyorsabban – mesélte Gyula.

Ami a tűzesetek megelőzését illeti, Gyula vezérli a nyári aratási ellenőrzéseket, oktatásokat. Sokáig ő volt a vezetője az utánpótlás-nevelésnek, azaz a gyerekfoglalkozásoknak is, de ezt a feladatot mára jórészt Betti átvállalta tőle. Az iskolás gyerekek képzésére még a nyolcvanas években indítottak egy akciót. Gyula erről azt mesélte, hogy nemcsak a megelőzés alapjait ismerhették meg a gyerekek, de tűzoltógyakorlatot is szerezhettek:

– Úgy állítottuk össze az anyagot, hogy a tűzoltóvizsga kérdéseit fölosztottuk az évfolyamok között. 3.-tól 8. osztályos gyerekek vettek részt a foglalkozásokon, a nyolcvanas évek közepére szép számban megjelentek. Akkor még jóval nagyobb volt a létszámunk, elegen voltunk ahhoz, hogy egyszerre több helyen, több csoportot tanítsunk. A három zentai iskolában két-két terem tele volt érdeklődő gyerekekkel. Ez a kilencvenes évek elejéig nagyon szépen működött, aztán fejtetőre állt a világ. Zentán a lakosság számához mérten kevés tűzeset történik, aminek az egyik oka az emberek óvatossága. Bízok benne, hogy az a rengeteg gyerek, aki a nyolcvanas, kilencvenes években átesett az alapképzéseinken, még ma is fegyelmezett polgára a városunknak.

A ma működő gyerekcsoport 2016-ban gyűlt össze először, mégpedig Betti akkor nyolcéves unokaöccsének kezdeményezésére, aki megkérdezte tőle, lehetne-e valamilyen gyerekprogramot létrehozni a tűzoltólaktanyában. Betti Gyula elé állt az ötlettel, aki fölkarolta a kezdeményezést. Így újraindult az utánpótlással való foglalkozás, ahol változatos programok várják a gyerekeket. Egyszerre tanulnak és játszanak, mert Betti szerint fontos, hogy élményeket szerezzenek. Így könnyebben visszaemlékeznek majd az elhangzottakra, és a testülethez is jobban fognak kötődni.

Ez pedig nagyon is fontos, hiszen ezekből a gyerekekből lehetnek a jövő önkéntes tűzoltói. Gyula elmondása szerint régebben a községi tűzoltóegységben húsz hivatásos tűzoltó volt, vagyis egy váltásban négyen dolgoztak:

– Így könnyű volt betartani a szabályt, hogy a telefoncsörgés után 90 másodperccel az autónak kint kellett villognia az úttesten. Ma hat hivatásos tűzoltó őrzi Zentát, ami váltásonként egy-két embert jelent. Drasztikusan lecsökkent a létszám. Zenta mégiscsak város, több tűzoltóra van szüksége. Az önkormányzat segít abban, hogy képzett önkéntes tűzoltók együtt ügyeljenek a hivatásosokkal, ezáltal megnövekedett a kivonulási gyorsaság is. Ennek az az oka, hogy egy tűzoltó nem tűzoltó: ha valaki egyedül ügyel, és érkezik egy bejelentés, akkor meg kell várnia, hogy beérkezzenek a többiek, mert egyedül nem vonulhat ki a tűzhöz.

Együtt a lángok ellen

A tűzoltó szó hallatán többnyire egy egyenruhás, kormos arcú férfira gondolunk, aki a saját életére ügyet sem vetve rohan be az égő házba, és megmenti a teljes család, sőt a tengeri malac életét is. Balázs szerint ilyen csak a tévében van, az itteni tűzoltásoknál legtöbbször a légzőkészülék se kerül elő. Az égő házba se rohannak be ész nélkül, mindig higgadtan átgondolják a mentés folyamatát. Azt már Johnny teszi hozzá, hogy éppen a filmek hatására vélhetik sokan, hogy a tűzoltók egyik feladata a kismacskák mentése. Valójában igyekeznek ettől tartózkodni, aminek egyszerű oka van: kevés a tűzoltó. Ha nem vonulnak ki egy macskához, az azért van, hogy készenlétben tartsák az eszközeiket, hogy ha úgy adódik, azonnal be tudják őket vetni.

Bár a fontossági sorrendjükben értelemszerűen előrébb szerepelnek az emberek, mint az állatok, azzal egyáltalán nem lehet őket vádolni, hogy ne lennének állatbarátok. A zentai tűzoltólaktanyának ugyanis már több mint féléve állandó lakója János, a macska. Kóbor macskaként került hozzájuk, de mára szép, egészséges macska lett belőle. Tavasszal, a kijárási tilalom idején szegődött hozzájuk, szerintük korábban a laktanya mellett lévő Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium konyhája körül tanyázhatott. Aztán az oktatás átkerült az online térbe, a gyerekek hazamentek, és a konyha sem üzemelt. A macska meg keresett egy másik befogadót.

De nem János az első állat, akit befogadtak a laktanyára. Korábban egy tacskójuk volt, aki elszökött otthonról, eltévedt, és a tűzoltóknál talált menedéket. Néhány hónapig élt náluk, etették és itatták, saját fekhelyet kapott, cserébe meg ugatással jelezte, ha valaki belépett az udvarba. Aztán egyik nap egy kisgyerek sétált el a laktanya előtt, a kutya meg nyílegyenesen kirohant hozzá: megtalálta a gazdáját. Volt nagy öröm, egymásra találás.

A tűzoltók és az állatok barátkozása nagyon kedves jelenség, de a kívülállók szemével nézve a tűzoltók munkájának legizgalmasabb része mégiscsak az, amikor égő házból kell embereket menteni. Vitathatatlan, hogy a tűzesetek egy része megelőzhető lenne. Egyszer egy füstölő okozott tüzet, mert aki a füstölést végezte, odatette a bükkfaparazsat, aztán lefeküdt aludni. Gyula is a kiérkező tűzoltók között volt. Miután eloltották a lángokat, még takarítaniuk kellett, hogy megnézzék, maradt-e valahol parázs. A kapirgálás közben egyszer csak valami nehézbe akadt Gyula villája: hát egy sonka! Innentől sokkal óvatosabbak voltak, hogy megmenthessenek egy kis kolbászt meg más disznóságot a szerencsétlenül járt károsultnak.

Ha a megelőzés nem sikerült, és lobognak a lángok, akkor a zentai tűzoltókat a 024/815-799-es telefonszámon vagy a 193-as vészhívószámon lehet hívni. Meg kell próbálni higgadtnak maradni, és pontosan tájékoztatni őket, hogy tudják, hova és mekkora erőkkel kell menniük. Gyula ennek kapcsán elmesélte, hogy egy alkalommal a telefonáló csak annyit mondott, hogy a JNA utca egyik házánál ég a szalmakazal. A tűzoltók kivonultak, de nem találták a tüzet. Szerencsére ekkor már léteztek modern telefonok, így a híváselőzményekből kiderült, hogy egy 843-mal kezdődő számról hívták őket. Nosza, rögtön meg is indultak Fölsőhegy felé!

A megelőzés és a tűzoltókkal való kommunikáció mellett azt is mindnyájan hangsúlyozták, hogy nem tudnak mindig mindenhol ott lenni, mindig mindenkin segíteni. Johnny emlegette föl a 2010-es villámárvizet, amikor nagyon sok emberhez befolyt a víz. Csakhogy az ő létszámuk sem végtelen, ahogy a pumpáiké sem, ráadásul a kiszivattyúzott vizet valahova el is kell vezetni – de nem nagyon volt hova, megteltek a csatornák. Minden helyszínt fölkerestek, de a visszaemlékezése alapján az emberek nagyon nehezen értették meg, ha a tűzoltó fölmérte a helyzetet, majd segítségnyújtás helyett otthagyta őket:

– Nagyon nagy kiterjedésű probléma volt, mérlegelnünk kellett. Azt tartottuk szem előtt, hogy egy lakóépület fontosabb, mint egy garázs vagy egy tyúkól. Oda mentünk, ahol nagyobb veszély fenyegetett.

Balázs szerint az emberek sokszor átértékelik a véleményüket a tűzoltókról, amikor náluk vagy a szomszédban történik valami. Amíg nincs baj, addig nem értik, minek is őket támogatni, hiszen csak szórakoznak a laktanyában. De érdemes ezt más szempontból megközelíteni: minél több tűzoltó van a laktanyán, annál gyorsabbak és hatékonyabbak tudnak lenni egy esetleges riasztás során. Előfordult már, hogy egy születésnap miatt összegyűltek, de mielőtt hozzáfoghattak volna az ünnepléshez, egy riasztás miatt ki kellett vonulniuk. A munkát elvégezték, reggelre vissza is értek. A kellemetlenség annyi volt, hogy a finom ételt hidegen ették meg. Ezért nem kell, hogy bárkinek szemet szúrjon, ha a tűzoltók a laktanyán szórakoznak – ha ott vannak, akkor menetkészek, és ezzel sok időt nyernek egy esetleges riasztás esetén. Előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor szükség van rájuk, ennek hatására pedig a legtöbben átértékelik a hozzáállásukat.

Amire nagy szükség is van. Az önkormányzattól ugyan kapnak támogatást, de ennek a legnagyobb részét az ügyeletet vállaló önkéntesekre költik. Pedig szükségük lenne például modernebb felszerelésekre is. Az eszközeik elavultak, és nem tudnak újabbat venni. Balázs szerint a zentai tűzoltók legnagyobb problémája, hogy nincs egy megfelelő rohamkocsijuk, mert mindnek van valami baja. Az egyiknek rendszámtáblája nincs, a másikon a fék nem működik, a harmadiknak akkumulátor kellene… amelyikkel meg kivonulnak a tűzhöz, az is van vagy harmincéves.

Az is probléma, hogy az új törvény értelmében a szerbiai önkéntes tűzoltótestületek csak akkor fognak tudni fennmaradni, ha megfelelnek bizonyos követelményeknek, amik az emberi létszámra és az eszközökre egyaránt vonatkoznak. Ők jelenleg a legalacsonyabb követelményeket sem tudják teljesíteni, ezért attól tartanak, hogy közel 150 év után a zentai Önkéntes Tűzoltótestület hamarosan meg fog szűnni. Ez nemcsak a saját ügyük, hanem mindenkié, hiszen óriási segítséget jelentenek a hivatásos tűzoltók számára, egy káreset után pedig a lakosság is saját bőrén tapasztalná meg a hiányukat. Ez ügyben elsőként az önkormányzathoz fordulnak, hogy segítsenek nekik legalább a legszükségesebb felszereléseket beszerezni.

De ha rajtuk múlik, csinálják tovább. Önként, a szabadidejükben. Johnny szerint azért, mert szeretnek segíteni a bajban lévőkön. Ha el is bizonytalanodnak, átsegítik egymást a nehéz helyzeteken. Balázs szerint ebben egy kicsit az adrenalinfüggőség is közrejátszik: nem tudják, mi vár rájuk, nincs két egyforma helyzet. Az újdonság, a kihívás hajtja őket.

Új emberek csatlakozását is várják, az egészen kicsi gyerekektől a nagyobbakon át a felnőttekig bárkit szívesen fogadnak. Ennek érdekében jó hangulatot teremtenek, megünneplik egymás születésnapját, rendezvényekre járnak, egyszóval fejlesztik a közösségi életet. Hiszen a tűzoltás mégiscsak csapatmunka.

Gruik Zsuzsa

(Magyar Szó, 2021. május 29.)