Ember és emberség

Oktatás · 2021.február 7.

Az irodalmi műveket lapozgatva gyakran találkozhatunk olyan gondolatokkal, amelyek arról szólnak, milyen nehéz embernek lenni, mekkora felelősséggel bír, illetve milyen kihívásokkal kell megküzdenie az embernek a felnőtté válása, a sorsa alakítása közben.

De vajon hogyan gondolkodunk erről a hétköznapokban? Foglalkoztat bennünket egyáltalán ez a kérdéskör? Embernek lenni, emberségesnek lenni… Óriási különbség, ám egyáltalán nem biztos, hogy ez mindenki számára egyértelmű. Kétség sem fér ahhoz, hogy időnként mindannyian szembesülünk nehézségekkel, problémákkal, embert próbáló időszakokkal, ahogyan ahhoz sem, hogy mindannyian másképp éljük meg ezeket a helyzeteket, attól függetlenül, hogy munkahelyi, vagy családot érintő helyzetekről van-e szó. Eltérő a hozzáállásunk, a lelkiállapotunk, az értékrendünk, ugyanakkor különbözőek a környezetünkben élő emberek is. Márpedig akár beismerjük magunknak, akár nem, a környezetünkben lévők jelentős tényezővé léphetnek elő a napi küzdelmeink során, hiszen ha modortalan, agresszív, vádaskodó, egyfolytában támadó embereket sodor közelünkbe a sorsunk, bizony nem könnyű azzal szembesülnünk, hogy esetenként úgy döntünk, szó nélkül továbbállunk, nem konfrontálódunk, ilyen módon próbálva megőrizni a lelki békénket és erőnket. Ugyanakkor, ha olyan emberek vannak a közelünkben, akikben megbízunk, akik a támogatásukról biztosítanak bennünket, józanul, megfontoltan értékelnek és véleményeznek, könnyebbé válnak a mindennapi küzdelmeink.

Minden egyes ember, helyzet, akadály alakít, formál bennünket, azt viszont mi magunk döntjük el, hogy melyik irányt követjük, ahogyan azt is, fejlődni szeretnénk-e, segíteni másokon, avagy megrekedünk, és hagyjuk, hogy a rosszindulat, a keserűség, az irigység és az egyéb negatív érzések határozzák meg tetteinket, illetve jellemünket.

Jogosan teheti fel bárki a kérdést: Miért tennék valamit másokért? De mi lenne, ha egy apró módosítást eszközölnénk a kérdésben: Miért ne tennék valamit másokért? Hiszen nem kell nagy erőfeszítés ahhoz, hogy egy mosollyal, néhány jó szóval, egy tartalmas beszélgetéssel átlendítsünk valakit egy akadályon. Miért ne tennénk meg, ha módunkban áll?

Akár a szinonimaszótárban leírtak közül jut eszünkbe néhány szó az emberség kapcsán, mint amilyen a jóindulat, az együttérzés, akár Arany János sorait idézzük: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,/Ember lenni mindég, minden körülményben.”, ne tévesszük szem elől, hogy az a legfontosabb, mi magunk milyen emberekké szeretnénk válni, illetve tudunk-e, akarunk-e példát mutatni, erőt adni másoknak is. Bízom benne, hogy mindenkinek a környezetében van legalább egy olyan ember, aki egyben emberséges is, akinek nincs, annak pedig azt kívánom, hogy mielőbb találjon!

Máriás Ildikó