Minden csoda belefér

„A gyermekszem: a legfurcsább hatalom, / próbáld ki csak másokon vagy magadon, / mert amikor a gyermekszem kérve kér, / abba minden vágy és csoda belefér. / A gyermekszem: szirmát nyitó kék virág, / tőle fordul szebbre, jobbra a világ. / A gyermekszem: fényesség és bizalom, / vezéreljen téged is ez utadon.” – idézte egykori kedves tanító nénim Szűcs Imre versét az emlékkönyvembe írt útravalójában még valamikor elsős általános iskolás koromban, ami ugyan jó régen volt, mégis végigkísért az elmúlt évek, évtizedek során, talán éppen azért, mert nekem megadatott, hogy olyan gyermekkorom legyen, amelyről minden bizonnyal sokan csak álmodni mernének, vagy talán még azt sem.

Néhány évvel ezelőtt akkor jutottak eszembe ezek a sorok, amikor egy igen távoli országban járva nem tudtam segíteni egy kéregető kisfiún, mert kisebb címletek nem voltak nálam, váltani viszont nem volt időm, ugyanis a csoportunk már indult is tovább, nehogy lekéssük a következő programpontot. Azután igen hosszú időn át furdalt a lelkiismeret, amiért segíthettem volna, ám nem tettem meg, olyannyira, hogy egy évvel később visszamentem ugyanarra a helyre, abban bízva, hogy talán majd pótolhatom a korábbi mulasztásomat. Erre azonban sajnos nem került sor. Nyilvánvalóan nem is kerülhetett, hiszen vajmi kevés esélye volt annak, hogy egy évvel később ugyanaz a gyermek éppen ugyanazon a helyen próbáljon meg segítséget kérni az arra járó turistáktól.

A tekintete azonban még ma is élesen él bennem, olyannyira beégett az emlékezetembe. Csak remélni tudom, hogy másoktól több segítőkészségre számíthatott, mint tőlem, még akkor is, ha pontosan tudom, hogy egyetlen adomány – legyen az bármilyen mértékű – nem oldotta volna meg a helyzetét, ahogyan nem oldja meg másokét sem, akiknek időről időre segíteni próbálunk, mégis szükség van rá, mert valamiféle reményt mégiscsak ad. Reményt arra, hogy van kiút a kilátástalannak tűnő helyzetből, illetve arra, hogy egyszer talán majd jobbá válik a világ.

A vélt vagy valós naivitásomat félretéve, nyilvánvalóan mindannyian nap mint nap olvasunk, hallunk és látunk olyan borzalmasabbnál borzalmasabb történeteket, amelyek arról tanúskodnak, milyen elképesztő nehézségeket kell megélniük azoknak a védtelen gyermekeknek, akik talán csak a legmerészebb álmaikban tudnak boldog gyermekkorról meg kiegyensúlyozott felnőttlétről álmodni. És hogy mi történik azután? Nagyjából semmi. Legalábbis az esetek többségében. Mert a kezdeti felháborodásunk, megdöbbenésünk vagy megrökönyödésünk ereje lassan csökkenni kezd, a tenni akarásunk alábbhagy, együttérzéssé halványul, majd végül elintézzük ezt is, mint oly sok minden mást az életben egy-egy erőtlen, alig látható vagy csupán képzeletbeli legyintéssel, azt gondolván, nekünk is megvan a magunk problémája, inkább azzal foglalkozunk, hiszen másokét úgysem oldhatjuk meg, örülünk, ha a magunkéval boldogulunk! És ennyi.

Csakhogy ettől még igenis felelősséggel tartozunk azokért, akik nem tudnak segíteni magukon, ha nehéz helyzetbe kerülnek; akik nem tudják megvédeni magukat, ha veszélyben vannak; akik nem tudják érvényesíteni a jogaikat, ha szükségük lenne rá; köztük természetesen a gyermekekért is, ugyanis sok esetben sajnos még napjainkban is igencsak kiszolgáltatottak mások akaratával és cselekedeteivel szemben. Ezért is fontos, hogy megemlékezzünk a gyermekek jogainak világnapjáról, amelyet november 20-án ünneplünk. A feljegyzések szerint az ENSZ közgyűlése már 1954-ben ezt a dátumot ajánlotta a világnap megünneplésére, majd 1959. november 20-án el is fogadta a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatot, ám mivel az nem volt kötelező erejű, az ENSZ közgyűlése harminc évvel később, 1989. november 20-án elfogadta a gyermekek jogairól szóló egyezményt is. Ez a gyermekek védelmét a normális fejlődési lehetőségek biztosítása, a névhez és állampolgársághoz, a szociális és egészségvédelemhez, a családi és társadalmi gondviseléshez, valamint az oktatáshoz való jog révén szavatolja, illetve elrendeli a diszkrimináció, a bántalmazás, a kegyetlenség és a kihasználás minden fajtájától való védelmüket is.

A jogi szabályozáson túlmenően azonban a szakemberek szerint rendkívül fontos kiemelt figyelmet fordítanunk a gyermekek mindennapi életét meghatározó jelenségekre és folyamatokra is, annak ellenére, hogy általánosságban ma már jóval jobbnak tekinthető a helyzet, mint amilyen évtizedekkel vagy évszázadokkal ezelőtt volt. A Magyar Pedagógiai Társaság néhány évvel ezelőtt, a gyermekek jogainak világnapja alkalmából közzétett közleményében éppen annak fontosságát hangsúlyozta, annak köszönhetően, hogy az egészségügyi ellátás javulásának eredményeként világszerte jelentős mértékben csökkent a csecsemőhalandóság, a védőoltások rendszerének bevezetésével visszaszorultak a korábbi évszázadok gyermekéleteteket veszélyeztető betegségei, az egészséges életkörülmények és táplálkozás megadja az egészséges fejlődés alapjait, az iskolázás általánossá válásával visszaszorult az analfabetizmus, illetve kiépült a gyermekek nehéz helyzetének kialakulását megelőző, védelmüket szolgáló intézményrendszer, a gyermekek élete ma már össze sem hasonlítható a korábbiakban tapasztaltakkal.

De vajon megelégedhetünk-e azzal, ahol most tartunk? Vajon hátradőlhetünk-e a képzeletbeli karosszékünkben, ha tisztában vagyunk azzal, hogy egyes adatok szerint a világon még ma is több mint háromszázmillió gyermek nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges mennyiségű ételt, és közülük évente tizenegymilliónyian el is haláloznak az alultápláltság következtében? Nyilvánvalóan sokan vannak, akik úgy vélik, ez a probléma elsősorban Afrika és Ázsia bizonyos részeit érinti, illetve azokra a területekre korlátozódik, ez azonban korántsem felel meg teljes egészében a valóságnak, ugyanis egyre több kutatás igazolja azt, hogy a szegénység, az éhezés és a nélkülözés bizony a fejlett országok nagyvárosaiban és a szegényebb vidéki kistérségeiben is tetten érhető.

Mindez azonban csupán egy vékonyka szelete a valóságunk azon részének, amelyről hajlamosak vagyunk, sőt gyakran kifejezetten szeretnénk is megfeledkezni. A Magyar Pedagógiai Társaság már idézett közleménye például ugyancsak felhívja a figyelmet arra, hogy nem mehetünk el szó nélkül a gyermekeket veszélyeztető egyéb jelenségek mellett sem. „Szerte a világban még mindig probléma az egészséges életfeltételek biztosítása, a gyermekmunka a világban sok helyen figyelhető meg, a helyi háborúkban nemcsak áldozatok a gyermekek, hanem gyakran katonai feladatokat is ellátnak, különös veszélyt jelent a gyermekkereskedelem, a gyermekpornográfia, a gyermekprostitúció, a gyermekek a tudatmódosító szerek terjesztőinek is célcsoportját jelentik, és egyéb szenvedélybetegségek is veszélyeztetik őket, gyakran a gyermekek is a vallási, etnikai diszkrimináció áldozatai.” És a sort sajnos még sokáig folytathatnánk, a már említett borzalmasabbnál borzalmasabb történetekkel támasztva alá mondataink megalapozottságát és helytállóságát.

Ám még mielőtt a konkrét történetek felemlegetése okozta felháborodásunk, megdöbbenésünk vagy megrökönyödésünk ereje csökkenni kezdene, tenni akarásunk pedig együttérzéssé halványulna, gondoljunk egy pillanatra arra is, hogy a gyermekkor egyszeri és megismételhetetlen! Minden, ami a gyermekkorban történik, a gyermek egész életére hatással lesz, hívja fel a figyelmet az Unicef a gyermekjogok kapcsán, hozzátéve, ezért kell valamennyi döntésnél figyelembe venni azoknak a gyermekekre, a fiatalokra, a fiatal felnőttekre és családjukra gyakorolt esetleges hatását is. „Ha a gyermekek nem tudják kiteljesíteni a bennük lévő tehetséget és készségeket, annak nemcsak ők, hanem mindannyian érezni fogjuk a hatását. A gyermekek jólléte ezért közvetlenül tükrözi egy társadalom jóllétét is. A gyermekekbe való befektetés alapvetően fontos a szegénység és a generációk közötti egyenlőtlenség felszámolásához, egy jól működő gazdasághoz és egy egészséges társadalomhoz. A jelen és jövő gyermekei és a fiataljai azok, akik a közös jövőnket alakítják…”  – írják, leszögezve, a gyermekek jóllétének éppen ezért minden körülmények között elsőbbséget kell élveznie, hiszen a fenntartható jövő alapja a gyermekek egészsége, védelme és oktatása. Vagy ha még egy lépéssel tovább lépünk, akkor talán éppen maga a gyermekszem, amibe minden vágy és csoda belefér, illetve amitől akár szebbre és jobbra is fordulhat a világ.

Máriás Endre