Elcsendesülő mindennapok

A november mindig az elcsendesülés, a befelé fordulás időszaka, amelynek során akarva, akaratlanul elkezdünk valamennyivel többet foglalkozni önmagunkkal, mint máskor, hiszen ilyenkor, amikor már nemcsak rövidebbek, hanem hűvösebbek és nyirkosabbak is nappalok, esténként mindannyiunk jól esik behúzódni a jó meleg szobába egy csésze forró teával vagy egy bögre gőzölgő kakaóval, az egész lakást belengő illatgyertyákkal vagy a különleges világokat idéző füstölőkkel, egy-egy jó könyvvel vagy izgalmas filmmel, és némi énidővel hangolódva rá az év végi időszakra, átgondolva mindazt, ami velünk történt, illetve azt is, ami még ránk vár az adott esztendőben.

Ezt az érzésvilágot erősítik ünnepeink is ebben az időszakban, köztük mindjárt a mindenszentek és a halottak napja, amelyek során elhunyt szeretteinkre emlékezünk, újra meg újra felidézve azokat a közös emlékeket, amelyek révén még ma is ott élnek bennünk; a pedagógusok napja, amikor azokra az egykori tanítóinkra és tanárainkra gondolunk vissza, akik meghatározó szerepet töltöttek be életünkben, intelmeikkel, iránymutatásukkal jelentős mértékben meghatározva személyiségfejlődésünket, gondolkodásmódunkat és világlátásunkat is; a magyar nyelv napja, amikor azon elmélkedhetünk, vajon eléggé kimívelt és tudatos-e nyelvhasználatunk, illetve miként tudjuk azt továbbfejleszteni, példát mutatva a környezetünkben élőknek, köztük a felnövekvő generáció tagjainak is; a vajdasági magyar képzőművészet napja, amikor elődeink hagyatéka ismeretének és továbbéltetésének felelőssége mellett művészetértelmezésünk, -felfogásunk és -pártolásunk súlyával és felelősségével kapcsolatban is fontos megállapításokat tehetünk és komoly célkitűzéseket fogalmazhatunk meg önmagunk számára; a magyar szórvány napja, amikor azokról a kérdésekről elmélkedhetünk, amelyek leginkább meghatározzák a szórványban élő nemzettársaink mindennapjait, és ezáltal jelentős mértékben befolyásolhatják akár egész nemzetünk sorsát is; és a sort természetesen még sokáig folytathatnánk.

De akármennyire is jóleső érzéssel tölt el bennünket az, amikor néhány órára vagy akár néhány napra elvonulhatunk a világ elől, és egy kicsit önmagunkkal meg a saját gondolatainkkal foglalkozhatunk, mindeközben nem szabad megfeledkeznünk a körülöttünk élőkről sem, akik közül sokaknak ilyenkor különösen nagy szüksége van ránk, idén pedig, amikor szinte semmi nem a megszokott kerékvágásban történik, talán még inkább, mint máskor. Az elmúlt hónapok ugyanis újra megtanítottak bennünket arra, mennyire kiszolgáltatottakká válhatunk, ha nincsenek körülöttünk azok, akikre a nehéz helyzetekben is számíthatunk, akik gondolnak ránk, törődnek velünk, felelősséget éreznek irántunk. És mindennek a jelentősége az elkövetkező időszakban minden bizonnyal még inkább felértékelődik majd, hiszen a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előrejelzések tükrében kétségtelen, hogy igen nehéz hetek, hónapok várnak ránk, amelyek során elsősorban önmagunkra és azokra a rokonokra, barátokra meg ismerősökre számíthatunk majd, akik igazán fontosak nekünk, és akiknek mi is valóban fontosak vagyunk.

Azt, hogy vajon év végén lehetőségünk lesz-e szeretteinkkel együtt ünnepelni a karácsonyt, vagy csupán kamerákon keresztül, a virtuális térben ülhetjük körbe az ünnepi asztalt, egyelőre nehéz megjósolni, ám akárhogyan is alakulnak majd a körülmények, fontos, hogy felkészüljünk az előttünk álló nehézségekre, hiszen csakis ilyen módon tudunk túllépni vagy éppen felülemelkedni rajtuk, töretlen akarattal, erővel és kitartással. Ezekkel pedig elsősorban éppen most, az elcsendesülés és a befelé fordulás időszakában vértezhetjük fel magunkat, feltéve persze, ha nem engedjük, hogy a negatív érzéseink elhatalmasodjanak rajtunk, ha nem adunk teret a szezonális depresszió térhódításának és mindennapjainkon való eluralkodásának. Mindehhez pedig most talán még nagyobb szükség van arra, hogy odafigyeljünk nemcsak önmagunkra, hanem másokra is!

Máriás Endre