Ősszel a lelkünk

Szép, kellemesen meleg őszi napjaink vannak mostanában, hosszú séták, kirándulások, szabadtéri programok ideje. Még utoljára az évben, mert maholnap beköszönt a november, a ködös, esős hónap, aztán jön a tél, és innen, október végéről nézve még beláthatatlanul messze van a tavaszi kikelet. Most még megtehetjük, hogy az előttünk álló, egyre sötétebb és hidegebb időszak előtt elmegyünk egy utolsó biciklitúrára vagy egy városnéző egynapos kirándulásra, de elég valószínű, hogy hamarosan elveszi a kedvünket mindettől az időjárás.

Nagyon szeretem az őszt, nemcsak a színpompájáért és a sütőtök meg a sült gesztenye illatáért, hanem mindenestül: esővel, sárral, hideg, nyálkás idővel, csípős széllel és rohamosan rövidülő nappalokkal együtt. Ennek ellenére még engem sem kerül el az őszi levertség, kisebb kedvvel kelek ki reggel az ágyból, és a kora esti órákban legszívesebben már bújnék is vissza, ha tehetném. Közben látom, hogy a körülöttem élők közül többen ennél sokkal jobban megszenvedik a tél közeledtét. Azt mondják, már megszokták, hiszen minden ősszel csökken a lelkesedésük, a motivációjuk, alig-alig érdekli őket a körülöttük lévő világ, kevésbé vonzó a színház, az edzés, a barátokkal való találkozás is. De tudják, hogy vége lesz, hiszen minden tavasszal véget ér a kedvetlenségük.

A szaknyelv ezt a jelenséget nevezi szezonális depressziónak. Ez a depressziónak egy általában enyhe formáját jelenti, ami többnyire ősszel kezdődik, és télen éri el a mélypontját. Tavasszal aztán a napsütés hatására elmúlik, és minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Az őszi-téli depresszió többek között az érdeklődés elvesztéséről, a reményvesztettségről, a tartósan rossz hangulatról, az egyedüllét iránti hosszan tartó vágyról ismerhető föl, és arról, hogy a legszívesebben egész álló nap csak aludnánk, és a medvéhez hasonlóan csak a tavasz közeledtével bújnánk elő a barlangunkból.

Hogy a jelenséget pontosan mi okozza, azt még nem teljesen tisztázta a tudomány, de valószínű, hogy több ok is közrejátszik benne. Egyre kevesebb napfény ér minket, ami különböző változásokat okoz a szervezetünkben. Emellett ősszel az életvitelünk is változik: nyáron kevesebb a rutin, spontánabbak vagyunk, kiveszünk néhány hét szabadságot is, munka után pedig strandolni járunk. Ősszel aztán megpróbáljuk visszaállítani a napi rutint, visszafogjuk a csapongást, és sokkal átgondoltabban vágunk neki a heteinknek. Kicsit úgy, mint amikor gyerekkorunkban a nyári szünet gondtalansága után megpróbáltunk visszarázódni a hétköznapokba.

Nemcsak egyértelmű okot nehéz találni az őszi depresszióra, de azt is nehéz megmondani, hogy hogyan tudunk mielőbb kilábalni belőle. A legkézenfekvőbb megoldás, hogy összehúzzuk magunkat, és megvárjuk a tavaszt. Ez persze nem túl célravezető, hiszen így értékes hónapokat pazarolunk el az életünkből, amiket önmagunk sanyargatása helyett arra is használhatnánk, hogy csak azért is elmegyünk arra a kiállításra, és a csípős szél ellenére is sétálunk este egy órát a Tisza-parton. Télen meg majd építünk hóembert, és sütünk rengeteg mézeskalácsot. Hiszen minden évszakban van valami szép, és mindennap találhatunk valamit, amiért érdemes kikelni az ágyból, csak az őszi levertség idején esetleg jobban kell kutatnunk az értékes pillanatok után.

A szakemberek is azt mondják, hogy maradjunk tevékenyek, és igyekezzünk minél több időt a szabadban, társaságban tölteni. A friss levegő energiát ad, a napfény D-vitaminnal tölt fel, még akkor is, ha sokak szerint az utóbbit a sötétebb hónapokban vitamintablettával is érdemes pótolni. A barátaink és a családtagjaink társasága is jó hatással van a közérzetünkre, amiben a szavak és az érintések egyaránt szerepet játszanak, és az is segíthet, ha tudatosan keressük az újdonságokat magunk körül. Kipróbálhatunk egy új receptet, fölfedezhetünk egy új sorozatot, de akár egy új hobbira is szert tehetünk.

Való igaz, hogy nem kell minden nap kicsattannunk a boldogságtól, és nem reális elvárás az sem, hogy a nap minden pillanatában mosolyogva élvezzük az életet. Az erőltetett boldogságnak semmi értelme, és kifejezetten káros is lehet, ha azt hazudjuk magunknak, hogy minden rendben van a közérzetünkkel. Néha mindenkinek jár egy kis önsajnálat, egy kis morgolódás, egy kis bekucorodás a pokróc alá, egyedül. Nincs azzal semmi baj, ha az őszi szürkeség előhozza belőlünk a magának való mufurcot, ha ennek csak szűkre szabott korlátok között engedünk teret. Mert igenis szép az ősz! Szépek a sötét temetőben világló mécsesek, néha jólesik az arcunkba vágó csípős szél, lehet finomakat főzni, jó teákat inni, letehetetlen könyveket olvasni, zenét hallgatni, kávézóban találkozni a barátainkkal. Mindezekért a szép élményekért pedig érdemes megerőltetni magunkat egy kicsit, hogy leküzdjük az őszi fásultságot. Nemcsak magunkért, hanem a körülöttünk élőkért is.

Gruik Zsuzsa

(Magyar Szó, 2020. október 1.)