Vírusgeneráció
A koronavírus-járvány egészségügyi és gazdasági hatásairól már sokan, sokféleképpen írtak. A pandémia következményeit ebből a szempontból valószínűleg még évekig érezni fogjuk, azonban van a járványhelyzetnek egy olyan szelete is, amely alapjaiban formálhatja át a jelenkor társadalmát, hosszú távú változásokat előidézve. A közelmúltban a Magyar Szó is hírt adott arról, hogy egy adott időszakban bolygónk népességének közel egyharmada karanténba vonult, hogy csökkentsük a személyes találkozások számát, ezzel akadályozva a vírus terjedését. Így tettek a társadalomtudományok képviselői is, akik az otthoni munkavégzés során arra keresték a választ, miképpen hat kapcsolatainkra a vesztegzár.
Áprilisban aztán lassanként megjelentek az első tanulmányok arról, hogy a generációkutatók szerint egy új nemzedék születhetett a koronavírus miatt. Tudományos konszenzus ugyan még nincs a pontos megnevezésről, de világos, hogy egy K, mint koronavírus- vagy egyszerűen V, mint vírusgeneráció jött létre. De hogyan? A nemzedékekről való diskurzusban a Strauss–Howe amerikai szerzőpárosra szokás hivatkozni, akik 1991-ben megjelent munkájukban felállították az elkülönülő generációk elméletét. Szerintük három tényező szükségeltetik ahhoz, hogy egy generáció létrejöjjön: kell egy élményközösség, amely életének azonos időszakában átél egy jelentős történelmi eseményt; erre az élményre épül rá a tudat, ami megteremti az ehhez kapcsolódó magatartásformát; végezetül pedig a tudat segítségével az identitás is megjelenik – a generáció megfogalmazza, miben más, mint a szülei vagy a nagyszülei korosztálya. Az X, Y és Z nemzedékek után a XXI. században az Alfa-generációról kezdtek el írni a kutatók, de – ahogyan ez más korszakhatároknál is lenni szokott – csak utólag fogjuk látni, melyik név illik rá a legjobban.
Magyarországon először Szabó Andrea politológus írt a lehetséges változásról, később pedig Nemes Orsolya genenerációkutató beszélt a koronavírus-szituációról. Sajnos egyre biztosabbnak tűnik, hogy mindaddig, amíg nincs hatásos oltóanyag, új normákhoz kell igazodnunk: ha nem is lesz második hulláma a járványnak, a távolságtartásra, valamint a maszk- és kesztyűhasználatra fokozattan ügyelnünk kell. Pontosan ennek az elvonulásnak „köszönhető” az, hogy olyan viselkedésformák váltak követendővé, amikre a közelmúltban még ferde szemmel néztünk. Hirtelen azzal menthettünk életeket, ha otthon, négy fal között maradtunk és a számítógép előtt ültünk: a virtuális játékok és az esportok soha nem látott népszerűségnek örvendenek. Az otthoni munkavégzés mindenki számára tanulságos lehet, hiszen rájöttünk arra, hogy az internet és a közösségi média segítségével rengeteg mindent el tudunk intézni akkor is, ha nem járunk be az irodába. Mint ahogyan majdnem mindennek, ennek is vannak pozitív és negatív vonzatai.
Pozitív, hogy eredményesen fel tudunk készülni egy esetleges következő krízishelyzetre, negatív viszont, hogy elgyöngülhetnek a személyközi kapcsolataink. Az újonnan létrejövő vírusgeneráció hiába tart videokonferenciákat és chatel naphosszat az üzenetküldő applikációkon keresztül, a valódi találkozásokat semmi sem tudja teljesen helyettesíteni. A szociális távolságtartás miatt a normalitás skálája is megváltozhat, így egyre több közös élményt élhetünk majd át az okoseszközeinken keresztül. A vírusgeneráció nem születésétől kezdődően számíthat új nemzedéknek, hanem egy történelmi esemény miatt. Elképzelhető, hogy ami nekünk még teljesen természetes üdvözlési forma (kezelés, pacsizás, puszi, ölelés), az a mostani tizenéveseknek már nem lesz az. A generációkutatók továbbá azt is kiemelték, hogy tágulhat az emberek személyes tere, és a fizikai valóságban nem engedjük olyan közel magunkhoz az ismerőseinket, barátainkat. Pedig már Arisztotelész is megmondta, hogy az ember alapvetően társas lény, s még az introvertált személyiségtípusúaknak is szükségük van társas érintkezésekre. Cseppet sem biztos, hogy az evolúció képes ilyen gyorsan lépést tartani a vírusgenerációval, hiszen egy-egy baráti találkozó, vagy akár egy hosszabb ölelés serkenti a „boldogsághormonként” elhíresült dopamin, oxitocin és szerotonin termelését. Ezek hiánya a tudományos világban már összekapcsolódott a túlsúllyal, az egészségtelen életmóddal és olyan mentális zavarokkal, mint például a pánikbetegség vagy a depresszió.
A koronavírus-járvány hosszú távú hatásait még nem látjuk tisztán, de az ebben az írásban tárgyalt változás a kutatók szerint reális jövőkép lehet. Egyelőre nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, hogy egyre többször kell bezárkóznunk otthonainkba, így a létrejövő vírusgeneráció minden előzőnél magányosabb lehet.
Fehér Miklós