Digitális korszak(alkotás)

Komoly próbatétel elé állítottak bennünket az elmúlt néhány hét történései, hiszen a koronavírus-járvány korosztályra való tekintet nélkül valamennyiünket új élethelyzetbe sodort, miközben számos új kihívással kellett szembesülnünk. Ránk, pedagógusokra mindez hatványozottan érvényes, akárcsak a diákokra, akik számára minden bizonnyal igencsak átértékelődött az iskola szerepe.

Számtalanszor hallottuk az elmúlt évek során, hogy a mai diákok beleszülettek a digitális korba, egészen másként élik a mindennapjaikat, mint a felnőttek, teljesen hétköznapi számukra a digitális eszközök használata. Ez azonban nem mondható el a pedagógustársadalom mindegyik tagjáról. Éppen ezért különösen érdekes tapasztalatot jelentett annak nyomon követése, hogy fonódott össze a diákok és tanárok sorsa az elmúlt hetekben, hónapokban, hogyan kerültek teljesen váratlanul, egyik napról a másikra, egyformán felkészületlenül a digitális oktatás útvesztőjébe, illetve a digitális korszak és a digitális korszakalkotás egyenrangú építőiként hogyan sikerült közös erővel megtalálniuk a kijáratot ebből a labirintusból olyan módon, hogy az mindkét fél számára olyan tapasztalatokat és tudást hozzon, amelyre a jövőben is bátran lehet majd építeni. A felkészületlenséget a pedagógusok esetében leginkább arra érthetjük, hogy megszűnt életükben a napi rutin és a biztonság, az, hogy a diákok reakciói, elkapott tekintetei alapján látják, tudják, mire van szükségük. Nem volt idő eljátszani a gondolattal, mit hogyan fognak megvalósítani, mélyvíz volt a javából. Az első napok ebben a helyzetben is a túlélésről szóltak, a napok, hetek és hónapok múlásával azonban mindenki kialakította azt a rendszert, amely a leginkább megfelel az elképzeléseinek, illetve a leghatékonyabbnak tűnik számára az új, digitális világban. Azt persze csakis mindenki saját maga tudja, mennyi munkája fekszik mindebben.

A diákok esetében a felkészületlenség alatt elsősorban arra gondolhatunk, hogy egyrészt – a pedagógusokhoz hasonlóan – számukra is megszűnt a napi rutin és a biztonság, ám emellett egyéb kihívásokkal is szembe kellett és kell nézniük, hiszen bár többségük számára valóban teljesen megszokott dolognak és a mindennapjaikat behálózó, sőt meghatározó tevékenységnek számít a digitális eszközök használata, az merőben új helyzetet jelentett nekik, hogy a digitális eszközeiket új cél, a tanulás megvalósulására használják. Ez a tény márpedig esetenként egészen bonyolulttá teszi számukra az egyik legfontosabb folyamatot, a tanulás tanulását.

Mindezt azért kell szem előtt tartanunk, mert hajlamosak vagyunk mindent csak feketén és fehéren látni, megfeledkezve az árnyalatokról, amely valóságosságot adnak az általunk szemlélt dolgoknak. Kétségtelen, hogy ennek az időszaknak is vannak pozitívumai és negatívumai is mind a diákok, mind a pedagógusok szempontjából, éppen ezért elsősorban a gondolkodásmódunk befolyásolja, hogy melyik irányba mozdul el a mérleg nyelve. Fontos azonban leszögeznünk, ismét bebizonyosodott, mennyire fontos a kreativitás, az együttes problémamegoldás, egymás igényeinek meghallgatása és tiszteletben tartása, mert ezek azok, amelyek előre visznek bennünket. Legyen szó akár a digitális, akár az iskolai tanteremről, ezek azok, amelyek révén együtt építhetjük nemcsak a jelenünket, hanem a jövőnket is!

Máriás Ildikó