Fehér Miklós az év pályakezdő újságírója!
A Szeretlek, Zenta! portál munkatársát, a Magyar Szó újságíróját tüntette ki idén az Év Pályakezdő Újságírója díjjal a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amelynek díjátadó ünnepségét március 6-án, pénteken tartották meg a Zentai Magyar Kamaraszínházban. A rendezvényen Laták István, a Magyar Szó sportrovatának szerkesztője méltatta Fehér Miklós munkásságát. Az alábbiakban az ünnepségen elhangzott méltatást közöljük, munkatársunknak pedig ezúton is gratulálunk!
Kedves kollégák, tisztelt vendégek!
Elöljáróban csak annyit, mindig jó jel, ha felhúzom ezt a szürke pulcsimat, mert akkor a Magyar Szó sportrovatáról valaki díjat kap… Most Fehér Miklós az ünnepelt, aki a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra érkezett a szerkesztőségünkbe. Mikit azonban már egész kicsi kora óta ismerem, hiszen nővére és bátyja asztaliteniszezett, egész családja a sportnak élt, így Miki is a teremben szaladgált és szurkolt testvéreinek. Aztán focizni kezdett, majd az írás felé fordult, és 2016-ban, 22 éves korában megjelent első regénye, Fekete normalitás címen. Figyelmem talán ettől a pillanattól irányult komolyabban felé, mert tudtam, éreztem, a sportrovatra ilyen ember kell nekem, olyan, aki a sportban nőtt fel és írni is tud.
Aztán az említett világbajnokságon már teljes gőzzel írta a meccseket, és szinte egyetlen egy tanáccsal sem kellett ellátni, úgy írt, mintha már évtizedek óta azt csinálná.
Valamikor akkortájt mesélte, hogy új teniszütőt kell vennie, mert bátyjával ütögettek, és nem ment neki a játék, hát szétverte a játékszert. Na, ekkor már azt is tudtam, hogy Mikit talán örökre a sporthoz lehet majd láncolni, mert szenvedélyes abban, amit csinál. Így van ezzel a sportesemények kísérésével kapcsolatban is: ha kedvenc csapata, a Barcelona kikap, dörmög napokig, szidja az edzőt, vagy épp az összeállításban keresi a hibát. Nagy tévedés azonban azt gondolni, hogy Miki csak a focit kíséri ilyen vehemenciával: mire a szerkesztőségbe ér, már minden hírt tud, másik kedvencét, a kerékpározást kötelezően nézni kell a rovaton, és hát tesói révén asztaliteniszben is tud minden eseményt, hírt, pletykát, még a barcelonait is.
Fiatalember lévén azt már felesleges említeni, hogy a számítógép világában is otthonos, ő az ügyeletes képkereső, ha az Instagramról, a Facebookról vagy a Twitterről tudunk csak fotót szerezni, és segítőkészen bütyköli mindenki gépét, ha épp elállítódik valami.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége tavaly ünnepelte fennállása 110. évfordulóját. A jeles jubileum alkalmából megjelent könyv egyik előszavában a legendás rádiós kolléga, Novotny Zoltán, a szövetség örökös tiszteletbeli elnöke írta: „A nyolcvanas években a tekintélyes irodalmi szerkesztő megkért, hogy fogadjuk egyetemista fiát, hadd sertepertéljen körülöttünk, figyeljen, lessen el dolgokat, bízzuk meg kisebb-nagyobb feladatokkal. S amikor visszakérdeztem, miért nem kulturális, közéleti, netán politikai szerkesztőséggel próbálkozik, válasza ez volt: mert nálatok megtanul mindent”.
Miki ez a kicsit hosszabb, mint másfél év alatt már bizonyított. Gyors és alapos a szerkesztőségben, feltalálja magát a terepen, nem ijed már meg akár a szerkesztéstől sem, és eddig még egyetlen rovat, szerkesztő kérését, óhaját sem utasította vissza, már ami az írást illeti.
S erre külön büszke vagyok: jómagam is a sportrovatokon tanultam bele a szakmába, olyan kollégák mellett, akik mindenben tájékozottak voltak és véleményük is volt a dolgokról, írásaikat szívesen vették bármely rovaton. Biztos vagyok benne, hogy Miki is az ő példájukat követi, s megfelelő tapasztalat és bölcsesség birtokában nemcsak kiváló sportújságíró, hanem nagybetűs Újságíró is válik majd belőle.
Köszönöm figyelmüket!
Laták István