Szemétgyűjtéses példamutatás
A múlt hétvégén a férjem és a lányaim összeszedték a szemetet a Tisza-parton. Egy héttel korábban ott sétáltak, és akkor látták, hogy igazán ráférne egy nagytakarítás az alsó rakpartra. A vízállás sokáig magasabb volt, és ahogy hirtelen leapadt, a szélében ott maradt a sok vízbe dobált flakon, meg egyéb szemét, ami nagyon zavarta a szemüket. Vártak néhány napot, hogy az iszap felszáradjon, hogy egészen a víz széléig le lehessen menni, és múlt szombaton elindultak.
Úgy gondolták, nem várnak senkire, nem magyarázkodnak senkinek, hanem ők maguk takarítják fel a Tiszavirág kikötő és a híd közötti részt. Persze ezt az apjuk találta ki, ő csinált kedvet hozzá, ő adta el nekik jól ezt az ötletet, ami után ők roppant lelkessé, tettre késszé váltak. Játszós ruhát húztak, meg kesztyűt, a boltban nejlonzsákot vettek és nekiveselkedtek a munkának. Teljes átéléssel szedegették fel a mások által szétdobált szemetet, gyűjtötték a szorgos kezek a papírt, a műanyagot, a nejlont, és rögtön szelektáltak is. A lányoknak hatalmas boldogság volt ez, ugyanis nagyon sokan megdicsérték őket, meg nekik jó mókának is tűnt. Szép idő lévén jöttek-mentek az emberek a parton, és sokan odaszóltak hozzájuk, hogy milyen szorgalmasak, és milyen önzetlenek, és milyen jó, hogy ilyesmit tanulnak az apjuktól. Egy bácsi pénzt is adott nekik, ami még inkább felvillanyozta őket, habár tudták, hogy valami meglepetés apától is jár majd a szorgalomért, jó cselekedetért. Majdnem három órájukba telt, mire végigpásztázták az alsó rakpartot, és megszabadították a szeméttől, de megcsinálták, és büszkék magukra. Nyolc darab 120 literes zsákot töltöttek meg és húzták el a konténerekig.
Amikor hazaértek, láttam az arcukon, hogy nagy dolgok történtek velük. Jól esett nekik, hogy az emberek felfigyeltek rájuk, és ettől egészen másként kezdtek magukra nézni, becsülték magukat azért, amit tettek. Boldogan mesélték, hogyan csinálták, mennyire fáradtak el, az apjuk milyen instrukciókat adott nekik, hogy süppedt bele a cipőjük a sárba, milyen csokit és ropit vettek azon a pénzen, amit a németül beszélő biciklis bácsitól kaptak, és milyen jólesett a munka után elmajszolniuk a lépcsőn ücsörögve. Teljesen fel voltak villanyozva, átérezték, hogy valami nagy dolgot tettek, nem mindennapit cselekedtek. Ők már biztosan nem fogják eldobálni a szemetet, hiszen tudják, hogy milyen sokáig tart összeszedni, és mennyi munka van vele és a különbséget is látták a szeméttel teli, és a megtisztított part között.
A dicséretek napokig érkeztek. Másnap, amint a Tisza-parton haladtunk végig, egy autó is megállt mellettünk, letekerte az illető az üveget, és odakiabált a lányoknak, hogy gratulál nekik az előző napi teljesítményükért. Látni kellett volna az arcukat a boldogságtól. Főleg a nyolcéves értékelte a dicséretet, de a kicsi is ragyogott. Az apjuk a közösségi oldalon is megosztotta, mit vittek véghez, és ott is rengetegen gratuláltak nekik, sőt többen is írták, hogy ha legközelebb ilyesmire szánják el magukat, előtte tegyenek közzé egy felhívást, és csatlakoznak hozzájuk. Reméljük, nem sokszor kell ezt megtenniük.
Homolya Horváth Ágnes
