„Most már szeretnék saját zenekart alapítani”

Szögi István Vajdaság harsogó harsonása. Rotterdamban tanult a Codarts Akadémia dzsessz—harsona szakán. Több helyen is hallhatjuk fújni, fejünk fölé húzza a dallamokat a Los Paja Brava, a Banda Matatu, a Sin Seekas, az UpRize és a Bongor zenekarokban, s újra elővette első hangszerét, a brácsát is. Koncerteken könnyedén magasodik fölénk, ha felnézünk, csak hangszerének fejünk fölött ide-oda mozgó tolócsövét látjuk.

„Itt ülök a kirakatban, a zentai roma muzsikusok törzshelyén” — írja, mert a buszom természetesen késik, a rossz idő, a balra repülő fecskék, a buszvezető kedvezőtlen hangulata, a csúszós utak, a napsütés, a levegő szennyezettsége, a sok utas meg ki tudja, még mi miatt.

* Tudom, hogy nem szereted, amikor azt mondják, hogy: Na, te, Pista, itthon vagy? — hiszen rengeteget utazol, jössz-mész, fellépések, próbák, iskola, ingázás. De most itthon vagy. 

— Igen. Mindig megoldottam ezt az ingázás dolgot, néha könnyebben, néha nehezebben, de most egy kicsit hosszabb időszakra jöttem haza.

* Elvégezted az alapképzést Hollandiában, s a mesterképzést nem kezded el. Miért?  

— Úgy éreztem, csak azért, hogy meglegyen a masterom, nem akarom siettetni. Arról nem is beszélve, hogy bár jazz szakon végeztem, nem érzem magaménak a stílust. Sokkal jobban vonz a pop vagy akár a rock. Az érettségi koncertem felvételi is volt egyúttal a mesterszakra, tehát felvettek, de visszamondtam.

* De akkor, ha jól veszem ki a szavaidból, nem tettél le róla véglegesen.

— Nem hát. Szeretném elvégezni, mert most olyan befejezetlen dolognak érzem az akadémiát. Egyébként Hollandiában négy plusz két év a zenei egyetemi képzés, s akárhonnan érkezel, az első egy év alapozás. Emellett mehetsz még nulladik évre vagy mínusz egyedikre is. Ha mindent összeadsz, a mesterképzéssel együtt ez már majdnem hét-nyolc év. 

* Máshova nem is felvételiztél annak idején?  

— A szabadkai középiskola után, amikor a továbbtanulást tervezgettem, írtam néhány kollégámnak, aki Szabadkáról külföldre ment továbbtanulni, hogy adjon tippet, hogyan tudnék kapcsolatba lépni az ottani tanárokkal, de nem kaptam választ. Aztán egyszer a Mojóban találkoztam Laki Ákossal, s ő mondta, hogy van Rotterdamban egy jó harsonatanár, Ilja Reijngoud. Adott egy elérhetőséget, ráírtam, és rögtön válaszolt, hogy küldjek egy felvételt. Meghallgatta, s lerövidítette nekem az egész hivatalos hercehurcát. Felvettek, s ezután nem is próbáltam meg máshol a felvételit, annak ellenére, hogy több helyre is jelentkeztem. Emlékszem, éppen Ujházi Tamás barátommal pecáztunk a Tiszán, amikor megjött az sms, hogy aznap van a felvételi a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Legyintettem, mert már túl voltam a sikeres rotterdami felvételin, s a legnagyobb lelki békével figyeltem tovább a horgászbotot.

* Az iskola alatt sikerült bekerülni ottani zenekarokba?  

— Az első két év necces volt, kétségbe is voltam esve, hogy mikor lesz már zenekarom, mikor lesznek koncertek. Alessandro Russo, akivel akkoriban laktam, zenélt a Los Paja Brava zenekarban, oda nagyon szerettem volna bekerülni. Lassan elfogytak a harsonások, és bevettek. Ez előtt volt még a Greyheads, de sem a stílus, sem az emberek nem tetszettek túlságosan, így kiléptem.

* Szerbiában azért nincs túl sok (jó) harsonás. 

— Nem vagyunk sokan. Belgrádban és Újvidéken van néhány, de a klasszikusok látják el a Big Bandet is. Én egyébként zongorával kezdtem a zenei tanulmányaimat, de nem szerettem, szöktem az órákról, amiért jól ki is kaptam. Ekkor érkezett a zeneiskolába Vojnić Tunić Zsolt, aki rézfúvós hangszereket tanított. Neki nagyon hálás vagyok. Az első generációja voltam. Ő szerettette meg velem a harsonát. A családban én vagyok az első zenész egyébként. Lehet, hogy édesapám és édesanyám megérezte ezt, s azért erőltette nálam a zenei képzést. Nagyon szerettem nézni a Dáridót, benne Lagzi Lajcsival. 

* A Dáridót? Akkor miért nem a trombitát választottad? 

— Azt hiszem, megpróbáltuk azt is, de Zsolt szerint jobban a szájamra áll a harsona. Örülök, hogy így alakult.

* Miért szereted a hangszert?

— Erre a kérdésedre nem lehet válaszolni, Zsófi. De megpróbálom… Mert minden zenei stílusba belefér, sokszínű, sokféleképpen lehet rajta játszani, vannak magas és mély karakterei, használható big bandben, popzenében és klasszikusban. Imádom a hangját. Amikor legutóbb Bongor-próbán voltam, előtte tíz napig nem fújtam. Amikor a kezembe vettem a hangszert, és megszólaltattam, kirázott a hideg, olyan jó érzés volt. Én sem hittem el, hogy ennyire megkívánható a harsona. Szóval szerelem ez.

* Azt mesélted, hogy mostanában dobolgatsz is. Egyébként ez nem ritka, hogy a zenészek a fő hangszerük mellett egy másikat is kóstolgatnak.

— Nálunk Gábor bátyám dobolgatott a családban, s amikor elhunyt, enyém lett a dobfelszerelése. Néha leülök mellé, mert szeretem a ritmust. Ez lehet, hogy Dienes Ákosnak is köszönhető, aki a Jazzva nevű zenekarunkban volt a dobos, és nagyon éreztük egymást. Mindig figyeltem, mit csinál. Akkor jöttem rá, hogy francot sem ér a harsona magában, kell valaki, aki megnyomja. Egyébként nekem a brácsa a „mellékhangszerem”. Amikor Zentára költöztünk, akkor népzenészek, néptáncosok közé keveredtünk, amit nagyon nem bánok. Sokat tanultam a népzenéből. A brácsát leváltotta a harsona, de mindig ott figyelt a sarokban. Aztán tavaly augusztusban kértem Juhász Gyulától egy brácsát, mert az enyém kicsi is már, recseg is. Kaptam egy másikat, melyet azóta elő-előveszek. Egyébként nem áll messze egymástól a két hangszer.

* Showmanség. Nagyon jól áll neked. És hiába is szeretnéd tagadni, nem jössz zavarba, ha egy koncerten az asztalra kell mászni, s onnan fújni a közönség feje fölé azt a trombont.

— Azt szeretem, ha valaki viszi a bulit, és én be tudok segíteni. Volt Rotterdamban egy olyan projektumunk, hogy saját csapatot kellett csinálni. Én egy balkán bandet raktam össze, melyben elvileg én voltam az egyes számú showman, a zenekarvezető, de nem éreztem, hogy ezt meg tudom oldani. Ez változhat, mert most van igényem arra, hogy saját zenekarom legyen, ahol én vagyok az atyaúristen, de a Sin Seekasban például Juli nagyon tudja vinni az egészet, és ha be tudok segíteni itt-ott, az jó érzéssel tölt el. Néha beugrani, és egy-két percre „elvenni” tőle a bulit, az persze nagyon jó, de végig premier plánban lenni… hááát… nem tudom. Ugyanez a helyzet a Bongorral és az UpRize-zal is.

* A saját együtteseddel milyen stílusú zenében mozognátok?

— Én most valami nagyon kommerszet szeretnék csinálni. Valamit, ami egyszerű, mégis jó, és sok emberhez eljut.

* Miért? Szeretnél ismert lenni? Vagy a zenédet ismertté tenni?

— Egy picit mindkettő. Úgy érzem, hogy a mostani zenekarokkal, ahol játszom, nem tudunk átlépni egy ponton, hogy nagyobb tömegekhez eljussunk. A Los Paja Bravában például van egy őrült, aki a számokat írja, és sokszor csak azért is bedob egy oda nem illő hangzást vagy valami tört ritmust. Soha nem értettem, hogy minek. Miért kell elrontani egy szép nótát?

* De te is megmondhatod, hol rontja el a zenekar, ha azt látod, hogy valami nem jó. Nem?

— Persze. Viszont mégiscsak harsonásnak hívtak, nem pedig megmondóembernek. Ezért gondolkodom azon, hogy újraindítjuk a Jazzvát. Zabos Reginával és Dienes Ákossal már beszélünk róla egy ideje. Mi régen cover band voltunk, ismert számokat dolgoztunk fel, most pedig azon vagyunk, hogy csak saját szerzeményeink legyenek. Mert mindegyikünkben vannak dalok, melyeket ki kell írni.

* Azért nagyon nehéz feladat egy sikeres popdalt szerezni. Ha mindenki tudná a receptet, csak ilyen slágerek születnének. Nehéz megmondani, mitől függ, hogy valami tetszik-e az embereknek vagy nem.

— Ez igaz. Don Carlos, a reggae stílus nagy öregje mondta nekem, hogy egy jó szám mindig jó szám marad. Úgyhogy már csak meg kell írnunk. (Nevet.)

* Szerinted mikor volt a fúvószene aranykora? Melyik korszakba mennél vissza zenélni egyet?

— Beállnék Fred Wesley helyett a The J.B.’s be, ő kísérgette James Brownt. Visszautaznék abba a korba, amikor a Count Basie Orchestra fénykorát élte. Na oda nagyon! És visszamennék New Orleansba valahova régre. Az idén viszont végre ellátogatok Gučára.

* Mi kell az együtt zenéléshez?

— Alázat. Olyan zenészek, akik a zenéért csinálják.

* Tervek? Merre leszel a következő fél évben?

— Szeretném ezt a kommersz vonalat beindítani. Már vettem egy jó laptopot, jó lenne megkeresni egy kis home studio árát, venni egy mikrofont, hangkártyát. Ez kell ahhoz, hogy profi módon rögzíteni tudjam az ötleteimet, mert folyamatosan születnek. Egyébként főleg sétálás közben. Az alap a lépéseim ritmusa, erre jön egy dallam. Eddig ezeket mobillal rögzítettem, de most… dobpergés… kezdődik a hajón zenélés és a pénz időszaka. Hahaha. Komolyra fordítva a dolgot, most nyugisabb időszakot élek, ami a koncerteket illeti, úgyhogy tengerre szállok egy rövid időre.

Szerda Zsófi

Hét Nap, 2020. február 1.

Fotó: Szerda Zsófi