Megéri játszani, miért ne lennénk függők?!
A minap ez egyik legnagyobb magyarországi kereskedelmi tévécsatorna reggeli műsorában a celebek a jótékonykodásról, az adományozásról, a segítségnyújtásról beszélgettek. A sokféle verzió közül nekem leginkább az tetszett, amikor egyik híresség a személyközi kapcsolatok jelentőségét emelte ki, azaz hogy bizonyos nehéz sorsú emberek, gyermekek számára a legfontosabb, hogy beszélgetni tudjanak, s az anyagi segítség mellett elmondják problémáikat valakinek – valakinek, aki adott esetben nem egy szakember, csak egy segíteni vágyó illető.
Amellett, hogy a sztárral egyezett a véleményünk, még egy érdekes dologra kaptam fel a fejem: az előkelőség egy addiktológiai (függőségi) szervezetnél járt, és meglepő történeteket hallott. A szenvedélybetegségekkel foglalkozó terápiás helyen ugyanis a súlyos abúzus áldozatául esett, többszörösen traumatizált, alkoholizmusban és drogfüggőségben szenvedő kiskorúak mellett jól szituált, módos családból származó gyerekek is a bentlakásos épület tagjai voltak. A reggeli műsorban szereplő celeb a sztori előrehaladtával hamar felfedte, miről is van szó egészen pontosan: ezek a tinik videojáték-függők.
Mielőtt bárki is azt hinné, hogy mindez csupán egy olcsó vicc, gyorsan szögezzük le: a játékfüggőség tényleges probléma. Arról pro és kontra vitatkozhatunk, hogy a személyiségfejlődés szempontjából a videojátékok hol helyezkednek el a spektrumon, hiszen javítják a mozgáskoordinációt, a perifériás látást, bizonyos mértékig a koncentrációs képességeket is, ugyanakkor a négy fal között a gyerek alapvető szociális viselkedésformákról marad le. Nehéz erről a problémáról úgy beszélni, hogy gyakran a „régi” szenvedélybetegségeket sem értjük igazán, így például bizonyos kábítószerek esetén jelentős különbségeket kell tennünk a fizikai és a pszichológiai függőségek között. Míg a pszichológiai függőség (vágyódás a kívánt tevékenység után, depresszív lelkiállapot annak megvonásakor) mindenfajta addikciónál kialakulhat, addig a fizikai tünetek (rosszullét, izzadás, heves szívverés, hányás vagy hányinger stb.) leginkább a pszichoaktív szereknél jelentkezik. A kemény-, vagy a manapság divatos dizájnerdrogok esetében a kettő kéz a kézben jár, a dependencia pedig olyan erős, hogy a függő bármit képes megtenni azért, hogy újra „anyaghoz” jusson, és ha csak egy percre is, de újra élvezze a szer hatásait. A szerfüggőség mellett azonban van még egy típus, amelybe a videojáték-addikció is tartozik, ez pedig a viselkedési függőség. Ahogyan arra már rájöhetett a kedves olvasó, utóbbinál nem maga a kábítószer, hanem a viselkedési mintázat uralja az életünket. Ennek fokozatai vannak, ám súlyos esetben a szenvedélybeteg saját életének és környezetének testi-lelki egészségét károsítja.
Jómagam 1994-ben láttam meg a napvilágot az Y generáció tagjaként. A mi életünkben a technika jelentős szerepet játszott, az általános iskolában már természetesnek tűnt, hogy jobban eligazodunk a számítógépek világában, mint szüleink. Mindezzel egy újfajta fogyasztói társadalmat alakítottunk ki, amely már interneten vásárol, a közösségi oldalakon ismerkedik és nem feltétlenül a „régimódi” sportokat űzi, hanem az e-sportok világában barangol. Az ezredforduló környékén születettek a Z generáció, még tovább lépve pedig a szakemberek által csak Alfa generációnak nevezett gyerekek következnek. A XXI. században felnövőknek egészen természetes, hogy a web 2.0 univerzumában léteznek és a világháló összeköttetésével akár két kontinensen játszanak egyszerre ugyanazzal a videojátékkal. A szlengben csak gamereknek nevezett videojátékosok olyan vizuális kultúrában nőttek fel, amely a drogokhoz hasonló azonnali juttatásokat ad: új karakterek feloldása, virtuális pénz, új küldetések, új térképek, új virtuális eszközök, s a közös játék során kölcsönös elismerés a másiktól. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy a 2D-s könyvek távolabb állnak ettől a korosztálytól, hiszen az irodalom nem jutalmaz egyetlen pillanat alatt. A hagyományos sportokban sem akasztanak egyből aranyat az ember nyakába, a virtuális világban azonban minden gyorsabban történik, így a pszichológiai jutalmak is előbb a gamer kezébe kerülnek. A jutalmat, az elismerést pedig mindenki szereti, így hirtelen kialakulhat a pszichológiai függőség is, amely bizonyos szintnél – akárcsak bármely más kábítószer esetében – kezelésre szorul. A mai fiatalságnak ez nem disztópia, hanem valóság, az addiktológiai szakembereknek pedig évről évre újabbnál újabb stratégiákat kell kitalálniuk arra, hogyan viszonyuljanak ezekhez a szenvedélybetegekhez, s hogy milyen módszerekkel kezeljék a függőket.
A legvégére még egyetlen adalék: a 2019-es atlétikai világbajnokságon az egyéni számban aranyérmet szerző sportoló 60 ezer amerikai dollárral gazdagodott; a legnagyobb e-sportverseny, a The International idei kiadásában az első helyet bezsebelő öttagú csapat mindegyike 3 millió amerikai dollárt kapott kézhez. Ezek után próbáljuk lebeszélni a gyereket a videojátékokról…
Fehér Miklós