Az édesség napos oldala

Szabadidő · 2022.június 25.

Akik kilátogattak a zentai Tiszavirág Fesztiválra, biztosan találkoztak a Shaka elnevezésű fagylalt- és minifánk-árusító büfékocsival és a benne lelkesen tevékenykedő fiatalokkal. Az átalakított lakókocsi tulajdonosai és a vállalkozás megálmodói, Bicók Balázs és Hevér László zentai fiatalemberek, akik úgy érezték, szeretnének valami újat és maradandót alkotni itthon. A fiatalok Ausztriában dolgoztak, de végül mindketten hazaköltöztek azért, hogy idehaza saját vállalkozást alapítsanak közösen.

 

– Először szóba jött, hogy majd Bécsben nyitunk egy hasonló céget, de ott nagyon lassan halad az ügyintézés. Már csak arra is három hónapot kellett volna várnunk, hogy elindíthassuk a papírmunkát. Elvetettük ezt az ötletet végül, és közben mindkettőnk szíve hazahúzott, ezért a télen hazaköltöztünk. Egy zentai kávézóban beszélgettünk, és akkor fogalmazódott meg bennünk az ötlet, hogy mi lenne, ha vennénk egy használt lakókocsit, és azt alakítanánk át büfévé. Gyorsan bele is vágtunk, úgy voltunk vele, nincs mire várni. Februárban Adán megvettük a számunkra legmegfelelőbb lakókocsit egy viszonteladótól, és elkezdtük az átalakítását. Sajnos itthon is komoly adminisztrációs problémákba ütköztünk azzal az ötlettel, hogy egy lakókocsit akarunk guruló konyhává alakítani. Sok utánajárást igényelt, de végül sikerült mindent elrendeznünk – mesélték a fiúk.

A fiatalok elmondták, hogy nagyon sokan segítettek nekik a barátok, rokonok, ismerősök, még olyanok is, akikkel alig tartják a kapcsolatot.

– A felújítás előtt kidolgoztuk a terveket, megálmodtuk, mit és hogyan szeretnénk, és találtunk egy ezermestert, aki elvégezte azokat a munkákat, amiket mi nem tudtunk volna. Mindenképp fából szerettük volna az ablakokat, mivel szeretjük a természetközeli dolgokat. A névválasztás nagyon érdekes volt, mert mindketten felsoroltunk több lehetőséget is, de nem tudtunk dönteni. Amikor megvettük a lakókocsit, már rajta volt a Shaka felirat, ezért utánanéztünk, mit jelent. A shaka egy bizonyos kézjelzés, amelyet a szörfösök használnak egymás között Hawaiin, a jelentése pedig helló, szia, valamint a kölcsönös barátságot is jelképezi. Innen jött a jól csengő név, számunkra nagyon találó, hiszen mi is így próbáljuk az életünket élni, a kölcsönös barátság és tisztelet jegyében – mondták a tulajdonosok.

Bicók Balázs és Hevér László hozzátették, hogy öten kényelmesen tudnak dolgozni a büfékocsiban, amely teljesen fel van szerelve.

– Vettünk egy minifánkkészítő gépet, továbbá fritőzt, amiben sült krumplit készítünk. Van egy nagy fagyipultunk, kávégépünk, és limonádét is szeretnénk majd árulni. Főleg a családi rendezvényeket szeretnénk megcélozni, mint például a Mosolytenger Gyermekfesztivál, de természetesen minden más hasonló eseményen és fesztiválon ott leszünk. A zentai strandra is szívesen kimennénk, de ott egyelőre nincs áram, ezért ez még nem lehetséges. A gyerekeknek maradandó jó élményt szeretnénk nyújtani. Aki emlékszik rá, valamikor a zentai piacon volt egy hamburgeres, aki lakókocsiból árulta a hamburgereket. Számunkra az örök emlék maradt, és szeretnénk, ha ránk is úgy gondolnának vissza majd a mai gyerekek 10–20 év múlva, hogy volt ott két srác, aki fagyit és minifánkot árult, és hogy milyen jó is volt. Jó érzést és jó élményt igyekszünk az embereknek adni, valami olyat, amit megőrizhet az emlékezet – fogalmaztak büszkén a fiatalok.

Elmondták, hogy a felújítási munkálatok nagyjából két hónapot vettek igénybe, de az utolsó három hét volt a legintenzívebb.

– Nagyon segítőkész emberek vettek körül bennünket a munkálatok alatt, mindenki beleadta a maga részét. Szeretnénk Benkovics Béla mestert kiemelni, mi ötleteltünk, elmondtuk az elképzeléseinket, ő pedig segített megvalósítani ezeket. Ritka az ilyen jó és megbízható mester, köszönjük neki a munkát – mondták.

Bicók Balázs és Hevér László kiemelték, hogy akik szeretnék kipróbálni a fagylaltot vagy a fánkot, amit készítenek, a környékbeli fesztiválokon és rendezvényeken megtalálják őket.

– A fánkokat karamell-, csokoládé-, eperöntettel lehet kérni, valamint Oreo keksszel is megszórjuk. Fagyiból hét fajtát kínálunk jelenleg, csoki-, vanília-, Nutella-, sóskaramell- stb. ízűt, de igyekszünk változatosak lenni, és mindig új dolgokat bevezetni. Az ínyenceknek a fagyit és a fánkot szeretnénk kombinálni, nagyon finom. Mindenképp a minőségre törekszünk, vannak még ötleteink, amiket szeretnénk megvalósítani, de ez még csak az első szezonunk, majd a végén tudjuk értékelni az elérteket. A téli időszakra is gondolnunk kell, akkor a fagyi kikerül a menüből, és átveszi a helyét majd valami más. Mindenkit sok szeretettel várunk, gyertek, és kóstoljátok meg a fagyit vagy akár a fánkot, és éljétek át ti is a Shaka-érzést! – fogalmazott Bicók Balázs és Hevér László.

Horváth Attila

(Magyar Szó, 2022. június 25.)