A zentai késesmester

A kés a vadász és a természetbarát egyik nélkülözhetetlen tárgya. Lehet olcsó, de használható eszköz, lehet többfunkciós, svájci Victorinox, ugyanakkor méregdrága, csúcstechnológiás penge is, az az igazi azonban, ha valaki veszi a fáradságot, és saját maga készíti el a kését, mert ahhoz a viselője még szorosabb kötődést érez.

Nem is olyan rég a legnépszerűbb közösségi oldalon egy információ után kutatva nyitottam meg a SaboKnives oldalt, amelynek tulajdonosa az általa készített, szebbnél szebb késeket népszerűsíti. Gyorsan ki is derítettem, hogy ezek az alkotások Szabó Alfréd ismert zentai vállalkozó kézügyességét dicsérik.

Alfréddal a garázsából kialakított takaros, patikatiszta késművesműhelyben beszélgettünk, amely tele van különféle, a kések készítéséhez szükséges berendezéssel, felszereléssel: edzőkályhával, nyomtatóval, nyersanyagokkal. A korábban kábeltelevízió- és internetszolgáltatással, számítástechnikai eszközök javításával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozó találkozásunk során elmondta, hogy a kések készítésével a szerencsés véletlennek köszönhetően kezdett el foglalkozni.

– Szereznem kellett egy különleges csiszolót a vas lecsiszolásához, és addig keresgéltem az interneten, míg ráakadtam egy német illető videóira, aki késeket csinál, és a készítés folyamatáról készült felvételeket az egyik népszerű videómegosztó oldalra is feltölti. Annyira megtetszettek a videók, hogy több héten át bújtam őket, és ezeken keresztül nagyon sok mindent megtanultam a késkészítésről – mesélte Szabó Alfréd annak kapcsán, hogy miképpen is kezdett el foglalkozni a késművességgel. Elmondta, hogy először az egyik vállalattal megcsináltatta a csiszolót, ami miatt keresgélt a világhálón, ezt követően pedig elkészített egy edzőkályhát, amivel hőkezelni, vagyis edzetni lehet a kés pengéjét.

– Ezzel 1500 fokig lehet edzetni a rozsdamentes acélt, a szénacélt, illetve a többi acélfajtát. Utána a faanyagok stabilizálásának néztem utána a világhálón, majd beszereztem a szükséges vegyszereket, gyantákat, és elkészítettem az első késeket. Mindezt persze hobbialapon, ahogyan továbbra is szabadidős foglalkozásként űzöm a kések készítését, és a hecc kedvéért az így elkészült késekről készült képeket felraktam az Instagramra és a Facebookra, pedig előtte elvből nem regisztráltam közösségi oldalra. Szóval nyitnom kellett egy fiókot, és mindkét oldalon sokan visszajeleztek, hogy tetszenek nekik a késeim – mesélte Alfréd, s hozzátette, hogy ezt követően több kést is legyártott. A jó minőségű orosz, német és svéd acéllapok elég sokba kerülnek, és annak ellenére, hogy reális áron, vagyis 300–370 euróért kínálta őket, nagy meglepetésére elkeltek.

Az induláskor gondjai voltak az anyagbeszerzéssel, ugyanis Szerbiában egy acéltípust leszámítva semmit sem lehet megvásárolni. Nincsenek is olyanok, akik ezzel foglalkoznának, ezért az Európai Unió területéről szerzi be a nyersanyagot, beleértve a műgyantákat is. Elmesélte, hogy az első kése eléggé nevetségesre sikeredett:

– Mindenre hasonlított, csak késre nem – jegyezte meg nevetve, de a következő már jobb lett, s mire elkészítette a tizedik–tizenötödik kését, belejött a mesterségbe.

– Először is el kell döntenünk, milyen késre van szükségünk. Én a konyhakéseket nem annyira preferálom, így főleg vadász-, illetve túlélő-, úgynevezett bushcraft késeket gyártok, és főleg a kés fajtájától függ, hogy milyen acélt használok. Ebből vágom ki a formát, amit általában saját rajzaim alapján készítek, majd berajzolom, hogy milyen élet akarok neki húzni, végül a csiszolás, majd az edzés következik. Meg van adva, hogy melyik acélt mekkora hőmérsékleten meddig kell megedzetni. Így a rozsdamentes acélokon kriotechnikai, vagyis fagyasztásos eljárást is alkalmazunk, amivel az acél minőségét javítjuk, utána pedig egy adott hőmérsékleten visszaengedjük, hogy elérjük az általunk óhajtott minőséget, illetve a kés megfelelő keménységét. Ezt kézzel történő csiszolás, smirglizés követi, majd a kés nyelének az elkészítése következik, amit fából, agancsból, különböző hibrid anyagból stb. lehet kialakítani, a pengét pedig ferro-kloridos, illetve elektrolízises eljárással lehet díszíteni – magyarázta, és hozzáfűzte, hogy egy kés elkészítése elsősorban attól függ, hogy mennyire vagyunk igényesek, de általában három-négy napi munka. Alfréd késeinek a híre Belgrádig is eljutott, ugyanis nemrég Boris Rakić sportíjkészítő, a Večernje Novosti katonai, sport- és vadászfegyverekkel foglalkozó Kalibar című havilapjának vadászkéseket tesztelő munkatársa is felfigyelt az alkotásaira, és egyet elkért a természetben, bushcraft körülmények közepette való tesztelésre (tűzgyújtás, ágak levágása, fahasogatás, kenderkötelek elvágása stb.), és a havilap márciusi számában megjelent cikkében megdicsérte a zentai késmester munkáját.

Beszélgetésünk végén Szabó Alfréd elmondta, hogy több késkészítési technikát is ki szeretne próbálni, főleg a norvég kések készítését és különösen az ezek markolatában található faragást, rajzolást. Konyhakéseket is szeretne gyártani, mivel ezeket teljesen más technológiával állítják elő, más a csiszolásuk is, vékonyabb anyagokat kell használni. Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy térségünkbe nagyon sok olcsó, főleg kínai kést importálnak, és sok az olcsó és rossz minőségű alapanyag.

– A közösségi oldalakon hirdetik a damaszkuszi acélt, amit általában Kínából vagy Pakisztánból hoznak be. Kiselejtezett hajókból állítják elő, tehát ócskavas az egész. Kínából is lehet tűrhető minőségű tömegkéseket hozni, de azokat nem lehet összehasonlítani az egyedileg gyártottakkal.

Horváth Zsolt

(Magyar Szó, 2022. április 13.)