Közel másfél évvel ezelőtt, amikor fejest ugrottunk az online oktatásba, talán senki nem foglalkozott azzal, hogy meddig tart majd, hiszen azt gondoltuk, hogy ez csupán átmeneti állapot lesz. Aztán, amikor kiderült, hogy az új tanévet kombinált oktatással indítjuk, kérdések sokasága merült fel a pedagógusokban, a szülőkben és a diákokban egyaránt. A mindannyiunkat érintő helyzet miatt kialakított új rendszernek kétségtelenül rengeteg hiányossága és negatívuma van, mégis el kellett fogadnunk azt, hogy ez a jelenünk, arra a kérdésre pedig még mindig nem tudjuk a választ, hogy vajon egyben a jövőnk is-e.
A szülők és a pedagógusok más-más szemszögből vizsgálják a kérdéskört, ami természetes, hiszen a folyamatban betöltött szerepük is eltérő, még akkor is, ha sok esetben a szülők hathatós támogatása és felügyelete mellett zajlik a tanulás. Az azonban valószínűsíthető, hogy mindkét oldal egyetért abban, hogy jelenleg még nem látjuk, milyen eredményeket tudunk felmutatni ez után a hosszúra nyúlt online időszak után, milyen hatékonysággal sajátították el a diákok a tartalmakat, egyáltalán mennyire sikerült elérni náluk azt, hogy rendszeresen dolgozzanak.
Ugyanakkor elgondolkodhatunk azon is, vajon a sok elvégzendő feladat csupán megterhelte a diákokat, és megnehezítette számukra a tanulást, vagy éppen ellenkezőleg, sokat segített nekik abban, hogy önállósodjanak, illetve a fejlődésüket szolgálta, szolgálja-e, ha a szülők írják helyettük az írásbeliket, házi feladatokat? Az utóbbi, a házi feladatok megírása persze nem újkeletű dolog, hiszen a hagyományos oktatásban, normális körülmények között is gyakran előfordulnak ilyen esetek.
Számtalan kérdést és problémát vethetnénk még fel az elmúlt időszakkal kapcsolatban, amelyekre a válaszok korántsem tekinthetők egyértelműeknek, hiszen nagyban függnek a diákok korától, talpraesettségétől, tanulás iránti vágyától, illetve a szülők és a pedagógusok hozzáállásától, valamint együttműködésének milyenségétől is.
A legfontosabb kérdés azonban mégiscsak az, hogy mit mutatnak a tapasztalatok, hatékonysága és eredményessége alapján helyettesítheti-e az online oktatás a tantermit, esetleg egybeforrhat-e a kettő, szépen kiegészítve egymást, vagy egymáshoz soha nem közelítő párhuzamosokként léteznek majd egymás mellett. Talán érdemes lenne egy átfogó felmérést végezni a vajdasági magyar pedagógusok körében, és annak eredményeit elemezve, illetve szem előtt tartva építkezni a közös célunkért: a diákok tudásának bővítésért, személyiségének fejlődéséért.
Máriás Ildikó