Miután megszerezte Szegeden a gyógymasszőri diplomát, Klauz Surányi Boglárka úgy döntött, mégis hazatér Zentára. Az élete ezzel más irányt vett: a nagytatája, Tóth Lajos nyomdokaiba lépett, aki több évtizede foglalkozik vesszőfonással. Alapanyagként amerikai fűzfavesszőt használnak, amiből kis lakberendezési tárgyak készíthetőek. A fiatal nő elmesélte, hogy a gyerekkorban elsajátított tudást folyamatosan bővíti, s az internet adta lehetőségeknek köszönhetően újabb ötleteket, mintákat is alkalmaz. Gyakran előfordul, hogy Boglárka kezében egy megszokott forma teljesen átalakul, a végeredmény pedig másmilyen lesz – izgalmasabb, mint az alapötlet. Így jönnek létre a különféle lámpák, kaspók, tálcák, amelyeket látogatásomkor örömmel mutatott meg a műhelyében.
– Kislányként sokat voltunk a nagyszüleimnél, ahol a nagytatámtól megtanultam ezt a mesterséget. Ő folyamatosan font. Jórészt gazdasági, fás- és szennyeskosarakat készített, illetve demizsonokat, üvegeket vont be vesszővel. Nekem már akkor, gyermekként megtetszett ez a technika. Folyton ügyködtem valamit. Az ölébe ültem, és figyeltem, ahogyan ő csinálta. Így tanultam tőle. Nem volt ez kimondva, hogy te fogod átvenni a mesterséget, játék volt még inkább ez az egész számomra. Az első munkám talán egy borosüveg bevonása lehetett, de már nem is emlékszem, hogy akkor hány éves voltam.
– Tehát szinte kislányként már elsajátítottad a technikát? Ellested a nagyszülőtől…
– Igen, de ez nem annyira bonyolult dolog. Az üvegek esetében az alapvető az, hogy miként futnak a függőleges szálak, vagyis az állítás, arra kerül a vízszintes, azaz a fonószál. Az egyik szálon kívül, a másikon belül vezeted a vízszintes vesszőt, vagy kettőn kívül, egyen belül… Ezeket a variációkat alkalmazzuk. Nem nagyon lehet elrontani, csak körbe-körbe halad az ember.
– Honnan szerzed be az alapanyagot?
– A nagyszüleim gyümölcsösében van pár bokor amerikai fűzfavessző. Ősszel, amikor levágjuk, még zöld. Tulajdonképpen ősztől kezdve ez a teendő, onnantól, hogy megcsípi a fagy, és lehullanak a levelei, egészen a barkásodásig. Szép, vékony vesszők szükségesek a munkához. A levágás után felhasználhatom nyersen, azaz zölden (így készülnek a gazdasági kosarak), vagy hántoltan, dísztárgyakhoz. Ez esetben meg kell főzni a vesszőt, ami több órát vesz igénybe. Főzés után le kell húzni a héját, amit egy vasból készült szerszámmal oldok meg. A lényeg, hogy ez rögtön főzés után, vizesen történjen: amíg puha, a héját el kell távolítanom. Majd kiterítem a vesszőket száradni, miután osztályozzuk azokat vastagság, hosszúság, minőség szerint. Az így szétválogatott vesszőket száraz helyen tároljuk, a padlásra kerülnek. Ha a hasított vesszőket szeretném használni, ahhoz a már megfőzött, megszáradt vesszőt széthasítom, majd egy gyalulógépen meggyalulom. Például a lámpák alapanyaga így készül.
– Jó hallgatni, ahogyan ezt meséled. Ezek szerint egyértelmű volt számodra, hogy a családi mesterséget továbbviszed.
– Mindenképp ez a célom. Illetve mindig is ilyen voltam: szeretek alkotni. Másrészt nem nagyon látok senkit a környezetemben, aki ezt a szép régi szakmát folytatná. Úgy érzem, hogy a kézműves tárgyak helyét, szerepét sajnos gyakran a műanyag meg a géppel készült cikkek veszik át. Én viszont a természetesség híve vagyok.
– És miket készítesz?
– Kisebb üvegeket vonok be vesszővel, emellett más lakberendezési tárgyak is kerülnek ki a kezem közül. Büszke vagyok a különféle álló- és éjjeli lámpáimra, de van egy különlegesség is, amit hagymalámpának nevezek. Hangulatvilágításnak kiváló. Készítek még szappantartókat, kaspókat, ceruzatartókat, tálcákat, babacsörgőket is.
– Hogyan talál gazdára egy tárgy, ami a műhelyedből került ki?
– Eddig főként ajándékba, ismerősöknek készültek. Megtalálható vagyok a Facebookon, ahol többen felkerestek, érdeklődnek, mivel mostanság már van pár érdekesség, ami megvásárolható. Főleg a lámpák, kaspók és babacsörgők iránt van kereslet. Hadd tegyem végül hozzá: a fehér színtől kezdve a barna több árnyalata is megjelenik a munkáimon.
Polyák Hajnalka
(Magyar Szó, 2021. február 17.)