Pohárköszöntő helyett

Az év utolsó napjaiban mindenki igyekszik kicsit visszavenni a tempóból. Sokan ilyenkor szánnak időt arra, hogy összegezzék a mögöttük álló év történéseit, és esetleg visszagondoljanak arra, milyen élményekkel, lehetőségekkel gazdagodtak, adódtak-e az életükben olyan nehéz és váratlan helyzetek, amelyekkel meg kellett küzdeniük, milyen kihívásokkal szembesültek, illetve hogyan sikerült átlendülniük rajtuk.

Mindannyian tudjuk, hogy ez az év semmiképpen sem mondható szokványosnak, kimondva, kimondatlanul is ott lebeg valamennyiünk feje fölött a terveket, elhatározásokat felülíró, megsemmisítő járványhelyzet, ami igen jelentős tényezőjévé vált a mindennapjainknak. Vagy azért, mert saját bőrünkön tapasztaltuk meg a betegséget, vagy azért, mert családtagjainkért, barátainkért, ismerőseinkért aggódtunk. Nemcsak a betegség, hanem az elmaradt rendezvények, a kevesebb munkalehetőség miatt is. Az ünneplés így ezúttal talán kevésbé önfeledt és harsány, sokkal inkább visszafogott és csendes. Számtalan kérdés, gondolat merül fel mindannyiunkban, más-más érveket, ellenérveket sorakoztatunk fel vérmérsékletünk, gondolatmenetünk függvényében a helyzettel kapcsolatban, ám ahhoz kétség sem férhet, hogy a koronavírus-járvány észrevétlenül is behálózta a mindennapjainkat.

Az igazi kérdés azonban az, hogy az elmúlt év megtanított-e bennünket arra, hogy újra odafigyeljünk egymásra, hogy megértéssel, segítő szándékkal forduljunk embertársaink felé, különös tekintettel azokra, akik kiérdemlik a tiszteletünket, a szeretetünket, akik igazán fontosak számunkra. Valószínűleg van még mit tanulnunk. Éppen ezért arra biztatok mindenkit, hogy figyeljen oda a környezetében élő, számára fontos emberekre, hiszen egy mosoly az arcukon fontosabb az ajándéknál és az önfeledt ünneplésnél, egy jó szó vagy egy apró meglepetés pedig felér az önfeledt ünnepléssel számukra.

Emeljük hát poharunkat az egymásra való odafigyelésre és egymás megbecsülésére! Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Máriás Ildikó