Gyász és emlékezés

Bár valójában a mindenszentek és a halottak napja két külön ünnepnap, mára sokak számára összemosódtak. Ezeken a napokon kimegyünk a temetőbe, és friss virágot helyezünk elhunyt szeretteink sírjára, gyertyát gyújtunk, imádkozunk értük. Beszélgetünk róluk, szóba kerülnek a régi történetek, elővesszük a megfakult fényképeket, és felelevenítjük az emlékeket. A hozzátartozóink halálával való megküzdés az egyik legnehezebb dolog, amivel életünk során szembesülünk, és ezt a társadalmi elvárások tovább nehezítik. Vijatov Hagymás Júliát, a zentai kórház pszichológusát a közelgő ünnepek kapcsán gyászról és elengedésről kérdeztük.

– Milyen hatással van ránk egy szerettünk elvesztése?

– Szomorúságot, dühöt, csalódottságot érzünk, és ami talán a legfontosabb, szembesülünk a saját halandóságunkkal, ami szorongáshoz vezet. A mai világban a halál tabutéma. Mindenhonnan az örök fiatalság, az örök szépség árad felénk, a fogyasztói társadalom is a folyamatos fogyasztást és megújulást közvetíti. Arról sosincs szó, hogy mindez egyszer véget ér. Nem vagyunk örökké fiatalok, nem vagyunk örökké szépek. Megöregszünk, elmúlunk. De mivel ez tabu, ezért tagadjuk, nem szeretünk beszélni róla.

– Mennyire tudjuk elfogadni, hogy az élet megy tovább?

– Minden veszteségélmény nagyon rossz érzés, hiányérzettel jár. A gyászfolyamat után jó eséllyel meg tudunk békélni a helyzettel. Egy idő után el tudjuk fogadni, hogy a szeretett személy fizikailag bár nincs többé jelen az életünkben, de az énünk részévé vált, bennünk él. Nagyon változó, és sok mindentől függ, hogy idáig eljutunk-e, és ha igen, mikor. Számít, hogy kit veszítünk el, és az is, milyen életszakaszban. Nemcsak akkor ér minket veszteségélmény, ha valóban meghal egy szerettünk, hanem akkor is, ha más értelemben veszítjük el őt. Egy válás, egy párkapcsolat vége is veszteség. Nagyon fontosak az egyéni tényezők, mindenki másképp tud a gyásszal megbirkózni. A mai világ nem támogatja, hogy valóban megéljük a gyászhoz kapcsolódó érzéseinket. Mindenhonnan azt sugározzák felénk, hogy ne törődjünk a szomorúsággal, a gyászélménnyel, a dühvel, a befelé fordulással, mert az élet szép, és megy tovább. Holott nagyon fontos lenne ezeknek az érzéseknek teret adni, és ember módjára megélni őket. A feldolgozatlan gyász pszichés zavarokhoz vezethet, depresszió alakulhat ki, aminek a szélsőséges kimenete az öngyilkosság.

– Mi a különbség a gyász és a depresszió között?

– A gyászfolyamat több szakaszból áll. Az első a sokk, amikor szembesülünk a halálhírrel, ezt követi a tagadás, a düh, az alkudozás, a depresszió és végül az elfogadás. Ezek nem feltétlenül szép, egymás utáni sorrendben jelennek meg, hanem összemosódhatnak, visszaesések és átugrások is előfordulhatnak. Tehát a gyászfolyamatnak része egy depressziós fázis, amikor az ember visszahúzódik, befelé fordul, erőtlennek érzi magát, rosszkedvű. Úgy érzi, nincs ereje semmihez, motiválatlan, végtelenül nagy szomorúság és búbánat járja át. Ha ez a fázis egy bizonyos időn túl tart, és nem múlik el magától, akkor már depresszióról van szó. A gyászfolyamat során ebbe bele is lehet ragadni, ekkor patológiás gyászról beszélünk. Az időtényező kulcsfontosságú.

– Ki lehet jönni egyedül a depresszióból?

– Ez sok mindentől függ. Nem mindegy, mennyire súlyos a depresszió, kiről van szó, milyen az élete, a körülményei, a szociális hálója, a személyisége, milyen megküzdési stratégiái vannak. Ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, ha nem tudjuk ellátni a hétköznapi feladatainkat, ha drasztikusan megváltozik az életünk, és ezzel nem tudunk mit kezdeni, vagy ha a környezetünk jelzi, hogy nincs velünk minden rendben, akkor érdemes külső segítséget kérni. A gyerekeknél a tünetek általában viselkedésszinten jelentkeznek: ha megváltozik a viselkedése, érdemes vele szakemberhez fordulni. Nyilván drasztikus változásokról van itt szó, hiszen a gyerek is gyászol, ő is átéli a veszteséget. Az jelenti a problémát, ha a viselkedésváltozás zavarja őt az óvodában, iskolában, nem eszik, vagy például állandóan fáj a hasa. Ha ez huzamosabb ideig fennáll, akkor érdemes kikérni egy szakember véleményét.

– Mindenszentekkor és halottak napján minden évben kimegyünk a temetőbe, virágot viszünk, mécsest gyújtunk. Ezekre miért van szükségünk?

– Mert ezek rituálék. A hagyományok éppen a feldolgozást segítik, lelkileg támogatnak minket a gyászban. Hozzásegítenek ahhoz, hogy elengedjük a szeretett személyt. Nagyon fontos ilyenkor, hogy a gyerekeket se zárjuk ki. Ne hagyjuk, hogy a halál, a temető, a gyász tabu legyen. Régen a halál az élet része volt, nem csináltak belőle ügyet. Az emberek otthon haltak meg, otthon voltak a siratóasszonyok, minden otthon történt. A gyerekek is otthon voltak, minden az ő szemük láttára történt. Maga a halál életközeli dolog volt. Manapság ezt nem így csináljuk. Az emberek a kórházban halnak meg, a gyerekeket nem visszük ki a temetőbe, főleg nem egy temetésre, mert azt gondoljuk, hogy ezzel traumát okozunk nekik. Holott pont az ellenkezője igaz. A titkolózás, a „burokban nevelés” az, ami megnehezíti az életüket, így ugyanis később nehezebben fognak megbirkózni bármilyen hasonló élménnyel. Tehát vigyük ki a gyerekeket a temetőbe, az egészen kicsiket is.

– Beszélgessünk is velük a halálról?

– A gyerekekkel lehet a halálról beszélgetni. A kisgyerekek gondolkodása mitikus gondolkodás, másképp tekintenek a halálra is. Nekünk, felnőtteknek ijesztő és félelmetes a gondolat, hogy egyszer meghalunk, és minden véget ér. De a gyerekek átalakulásokban gondolkodnak, ők úgy látják, ahogy az egyébként a néphagyományunkban is megjelenik, hogy aki meghal, az átalakul. Fa, virág vagy csillag lesz belőle, és ez számukra nem félelmetes.

– Másképp emlékszik egy gyerek az elhunyt szeretteire, mint a felnőttek?

– Az egészen kicsi gyerekek nem is emlékeznek. A gyerekek abban az értelemben emlékeznek másképp, hogy nem biztos, hogy az emlékképeik valóban a sajátjaik. Például az elhunyt nagyapára fényképek és történetek alapján emlékeznek, ezeket beépítik a tudatukba, és saját emlékképekként kezelik őket.

– Az ősz, azon belül a halottak napja sokak számára nehéz időszak. Milyen erőt adó gondolatokkal segíthetjük át magunkat rajta?

– Az ősz az elmúlás időszaka, a nappalok rövidülnek, a természet elcsendesedik. Ösztönösen kapcsolatba hozzuk ezt az ember életútjával: az ősz olyan, mint az öregedés. De az elmúlás nemcsak valaminek a lezárását jelenti, hanem valaminek a kezdetét is. Nem feltétlenül kell az ősz kapcsán a sötétségre és az elmúlásra gondolni. Az öregedés és az elmúlás tabutémák, de gondolhatunk arra, hogy az öregek bölcsek is. Az őszben, az őszi ünnepekben sem csak a rosszat láthatjuk.

Gruik Zsuzsa

(Magyar Szó, 2020. október 31.)