A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára emlékezett szerda este a Zentai Magyar Kamaraszínház. Facebook-oldalukon tették elérhetővé az erre az alkalomra elkészített, Örök béke című Reményik Sándor-versösszeállítást, amelyben az intézmény színészei mellett Mészáros Zsuzsanna zentai származású gordonkaművész is közreműködött. Az előadást a közönség az ősz folyamán tekintheti majd meg élőben is. A verses összeállításban részt vevő művészeket ennek kapcsán az alkotófolyamatról és a nemzeti összetartozásról kérdeztük.
n Hogyan jött létre a versösszeállítás?
Nešić Máté: – Hosszú idő után először álltunk új előadással a nézők elé, még ha nem is egy hagyományos színdarabbal. Ennek a találkozásnak szimbolikus jelentősége is van.
Verebes Judit: – A karantén után, amikor a korlátozásokat fokozatosan elkezdték feloldani, találkozott a társulat, ekkor kaptuk el a verseket. Számomra ez újdonságot jelentett, hiszen korábban nem foglalkoztam Reményikkel. Mindenki egyénileg foglalkozott a saját verseivel, később találkozunk, így állt össze ez a verses est.
Lőrinc Tímea: – A próbafolyamaton még érződik, hogy a koronavírus időszakában zajlott, hiszen többnyire odahaza készültünk. Nagyon jót tett az összeállításnak, hogy Zsuzsi is csatlakozott hozzánk. Én az Elhagyott harangláb, valamint a Templom és iskola című verset kaptam, mindkettőt nagyon megszerettem. Utóbbi sokak számára ismerős lehet. Próbáltam személyessé tenni a verset, beletenni valami olyat, amihez nekem is közöm van. Őszintén remélem, hogy a végeredmény a közönség számára is élvezhető!
Mészáros Zsuzsanna: – Tíz év angliai tartózkodás után döntöttem úgy szeptemberben, hogy hazaköltözöm a szülőföldemre, vagy legalábbis minél közelebb a szeretett városomhoz, Zentához. Mivel a külföldön töltött évek alatt még erősebb lett bennem a nemzeti öntudat, nagy örömömre szolgált, hogy részt vállalhattam egy ilyenfajta megmozdulásban, és alkalmam nyílt a művészeten keresztül szólni nemzettársaimhoz, akikkel összeköt a magyar nyelv és kultúra szeretete. Külön köszönet illeti ezért a lehetőségért Wischer Johann igazgató urat. Jól éreztem magam a Zentai Magyar Kamaraszínházban. Már nagyon hiányoztak a próbák és az előadások, mivel a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjaként október óta a Szegedi Nemzeti Színház szinte a második otthonom lett. A zárlat ideje alatt hiányoztak a kollégáim is, de úgy érzem, kárpótoltak a Zentai Magyar Kamaraszínház színészei, hiszen a családias légkörben igazán remek volt a próba hangulata is.
Papp Arnold: – Szerintem fontos, hogy egy ilyen típusú előadással találkozzon a közönség, hiszen itt az ember nem egy hétköznapi versösszeállítást kap, hanem egy olyat, ami mélyebb és érzékenyebb húrokat penget meg. Ezekről a dolgokról ritkán beszélünk, ezért az ilyen alkalmakat feltétlen meg kell ragadni.
Dévai Zoltán: – Korábban a legismertebb versein kívül én sem ismertem Reményik költészetét. Ebben az összeállításban négy verset kaptam, az egyik az Egyszer talán majd mégis vége lesz. Mi a trianoni eseményeket csak elképzelni tudjuk, csak azt tudjuk a témáról, amit belénk nevelt a környezetünk és a családunk. De ennek a versnek a szövegébe belegondolva azt kell mondanom, hogy akkoriban nem lehetett mindegy. Azoknak sem, akik otthon, az ország új határain belül maradtak, de főként azoknak nem, akik elkerültek otthonról, holott továbbra is ugyanabban az utcában laktak.
n Számotokra mit jelent a nemzeti összetartozás?
Virág György: – A nemzeti összetartozás számomra azt jelenti, hogy megemlékezünk azokról az eseményekről, amiknek köszönhetően kulturális, társadalmi, politikai és sok más tekintetben ma ott tartunk, ahol. Ezeknek az eseményeknek a megértése hozzásegít minket ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket a világban. Nem árt ezeket évről évre újra felidézni, hogy ne vesszünk el egy olyan világban, ami már egészen másról kezd szólni. Képesnek kell lennünk megőrizni azokat az értékeket, amik minket azzá tettek, amik vagyunk. Ilyen érték például a néphagyományunk. Szeretném, ha a nemzeti összetartozás napja nemcsak a magyarságunkat erősítené meg, hanem a világ felé való nyitottságunkat is. Ettől nem kell elfelejtenünk, hogy magyarok vagyunk. A versösszeállításunk erre próbálja emlékeztetni a nézőket. Azok a gondolatok, amiket mi a versek által próbálunk közvetíteni, arra ösztönzik az embereket, hogy átgondolják, mi minden történt velünk, és mi vezetett odáig, amit ma 21. századnak hívunk.
Nešić Máté: – Én is úgy gondolom, hogy a megemlékezéstől függetlenül fontos nyitottnak lenni egymás iránt, különösen azok iránt, akikkel nap mint nap találkozunk, nemzetiségtől függetlenül. Én vegyes házasságból származom, és ugyan magyarul tanultam, magyar iskolába jártam, mégis nagyon fontosnak tartom, hogy a különböző nemzetiségek együtt tudjanak élni.
Verebes Judit: – A mi generációnk számára Trianon és a nemzeti összetartozás témája nehezebben megközelíthető, mint a korábbi nemzedékek számára volt. Azért is jó, hogy elkészítettük ezt a versösszeállítást, mert bárhogyan is vélekedünk erről a témáról, kötelességünk megemlékezni róla, még akkor is, ha mi már nem érezzük ennek a súlyát úgy, ahogy a nagyszüleink, dédszüleink érezték.
Szilágyi Áron: – A versösszeállításunk pusztán a megemlékezéssel erősíteni tudja a nemzeti összetartozást, hiszen vissza kell emlékeznünk a történésekre, és meg kell adnunk a méltó tiszteletet. Számomra a nemzeti összetartozás arról szól, hogy ha Erdélybe vagy Magyarországra utazok, akkor ott Szerbiában élő magyarként is otthon érzem magam. Szerintem fontos, hogy ezeken a vidékeken mindenhol otthon lehetünk.
Gruik Zsuzsa
(Magyar Szó, 2020. június 4.)