Viasszal írt tojások
A felsőhegyi Csonti Melinda a tojásfestés és a tojásírás művészetét elsősorban a saját örömére műveli immár mintegy három évtizede. Viasszal írt tojásait hagyományos módszerekkel készíti, az elkészült darabok lenyűgöző mintákat és motívumokat tárnak elénk. 2000-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere díjat, 2002-ben pedig a Népi Iparművész címre is szert tett. Tanítónőként azt is fontosnak tartja, hogy továbbadja a rábízott gyerekeknek a népművészet szeretetét. Csonti Melindát tojásfestésről és tojásírásról, valamint a festett és a hímes tojások szimbólumrendszeréről kérdeztük.
Honnan ered a tojásírás iránti érdeklődése?
– Akkor kezdődött az egész, amikor még a kilencvenes évek elején Vrábel János és Mezei Erzsébet vezetésével rajzműhely működött a gyermekek számára. János egyik alkalommal azzal az ötlettel állt elő, hogy ő írókákat készít, mi pedig hozzunk főtt tojást, festéket és viaszt a következő foglalkozásra. Így kezdtünk el a gyerekekkel tojást írni. A foglalkozás előtt János elmesélte, hogy melyik színnek, melyik szimbólumnak mi a jelentése. Nekem nagyon megtetszett, hogy minden tojással kifejezhetünk valamit. Amikor a foglalkozás után hazamentem, otthon készítettem magamnak egy vékonyabb írókát, és megpróbáltam különféle mintákat rajzolgatni a tojásokra. Idővel kialakult egy mintakincs, amiből dolgozni szoktam. Főként az osztott mintájú tojásokat szeretem.
Hogyan lett a népművészet ifjú mestere?
– A kilencvenes évek végén régi ismerősöm, Borsi Ferenc javaslatára próbálkoztam meg a Népművészet Ifjú Mestere cím megszerzésével. Ehhez tojásokat kellett készítenem, amihez egy írásbeli munkát is csatoltam. Azt a visszajelzést kaptam, hogy minden rendben van, de jobb lenne, ha természetes anyaggal festeném a tojásokat. Mivel én akkor már évek óta nemezeltem, ismertem a festő növényeket. Amikor a következő évben újra pályáztam a címre, akkor már természetes anyagokat használtam a festéshez. Így végül 2000-ben megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere címet.
Milyen hagyománya van a tojásírásnak?
– Ásatások során is találtak megfestett és viasszal megírt tojásokat a sírokban. Ezek a koporsóban őrző-védő szerepet töltöttek be, ugyanakkor az állatok megvédése céljából az istállóban is volt belőlük, a ház védelméért pedig a bejárathoz nemcsak patkót, hanem hímes tojást is tettek. A nők általában írták vagy karcolták a tojást, a férfiak pedig karcolták és patkolták. Vannak tehát férfiakhoz kapcsolódó szokások is ezzel kapcsolatban. Minden falunak voltak tojásíró asszonyai, akik néha tanítványt is fogadtak maguk mellé, a saját gyereküket viszont inkább egy másik asszonyhoz küldték.
Mi volt ennek az oka?
– Az, hogy a saját gyerekkel szemben magasabbak az elvárások, az ember türelmetlenebb velük, mint más gyerekekkel. Ezt az online oktatás során most mindenki megtapasztalhatja. Ráadásul egy idegen asszonytól a gyerekek és a fiatalok könnyebben elfogadják az arra vonatkozó útmutatást, hogyan is kell csinálni a tojásírást, mint a saját anyjuktól. Én se tanítottam a saját gyerekemet, pedig egész nyarakon át segítettem más gyerekeknek abban, hogy elsajátítsák a nemezelés vagy a tojásírás művészetét. A sajátom pedig még ilyen alkalmakkor is inkább más mesterektől tanult, és olyan kézművességet keresett magának, amibe nem tudtam beleszólni, mert nem értettem hozzá. Többször előfordult, hogy amíg elmentem egy-egy hétre Magyarországra tanítani, addig ő elővette a szerszámaimat, és megfestette a saját hímeseit. Az apja ebbe nem szót bele, én pedig nem voltam otthon… És hiába nem tanítottam soha, mégis nagyon ügyes lett benne. Olyannyira, hogy amikor tanári portfóliót kellett készítenem, kiválasztottam egy tojásokkal teli kosárról készült képet, amiről utólag kiderült, hogy ő készítette.
A gyermekek jellemzően hogyan boldogulnak a tojásírással?
– A gyermekek nagyon szeretnek tojást írni. A legjobb, ha bármilyen, általuk választott mintával dolgozhatnak, nem kell semmihez sem ragaszkodni. Dolgozzon a saját örömére, rajzoljon virágokat, felhőket, írja rá a nevét, ami jólesik. Pöttyözze, csillagozza, ahogy neki tetszik. Az a lényeg, hogy a technikát megszeresse. Amikor már nagyobb, akkor meg lehet neki mutatni, hogy mit hogy kell csinálni. Eddig minden generációmat sikerült megtanítanom erre, és nagyon sajnálom, hogy az idén nincs lehetőség erre a húsvéti kézművességre.
Mi a titka a tojások szép színének?
– A színezés során a világostól haladunk a sötét felé. A megírt tojás héjának színétől függ, hogy hogyan érdemes festeni. A fehér, mart tojás úgy készül, hogy egy barna héjú tojást megírok, majd befestem pirosra. Ezután egy vastagabb födőírókával lefödöm azt a részt, amit pirosan akarok hagyni, végül ecetbe teszem a tojást, ami lemarja a színét. A folyamat végén hófehér háttéren piros és tojásszínű minta lesz látható. A fehér héjú tojás akkor a legjobb, ha pirosra vagy kékre akarom festeni, mert ezen nagyon szépen látszik a megírt minta kontúrja. Ez szebb hatást kelt, mint egy barna héjú tojáson, mert azon nem olyan erős a kontraszt.
Milyen növényekkel kaphatunk szép színeket?
– A vadalma, a vadkörte gyönyörű citromsárgát ad. Az augusztusban nyíló aranyvessző, amit nem szabad összekeverni az aranyesővel, nagyon szép olajzöldet ad kékkővel vagy vasgáliccal. Ez utóbbiak rögzítő anyagok, csakúgy mint a timsó vagy az ecet. A diófa kopácsa, amit ősszel lehet gyűjteni, a csokoládébarnánál kissé világosabb, nagyon kellemes színt ad. A taplógomba szintén egy nagyon szép, meleg, barna színt eredményez. A vöröshagyma hajával kétfajta szín is létrehozható: ha ecetet teszek hozzá, akkor narancssárgás lesz, ha pedig rögzítő anyagként sót használok, akkor a barna felé húz a festék színe. A sáfrányos szeklice gyönyörű okkersárgát ad. Timsóval nagyon sokféle növényből nyerhetünk szép sárga színt, ilyen például a bodzalevél. Ha ugyanehhez a levélhez kékkövet vagy vasgálicot adok, akkor pedig zöld tojásokat kapok. A piros és a kék előállítása viszont nagyon nehéz festőnövényekkel. A megírt tojást nem lehet magas hőfokon festeni, mert leolvad róla a viasz, 30 fokon pedig természetes anyagokkal több napig is eltarthat, míg befogja a festék.
Mit jelképeznek a különböző színű tojások?
– A piros tojás az életet szimbolizálja, a kék a rokonságot. Rokon legénynek nem illett pirosat adni. Ha nem tudta a lány, hogy szereti-e a legényt, akkor zöldet adott neki, hiszen ez még jövőre megpirosodhat, de akár meg is kékülhet vagy megsárgulhat. A mi népművészetünkben a sárga szín a betegség szimbóluma, ezért sárga tojást az kapott, akit nem szívesen fogadtak. A mi vidékünkön a hagymahéjas, berzselt tojás a szokásos. A barna a föld színe, a szegénységet, szerénységet jelképezi. Nem értek rá az asszonyok arra, hogy írókázzák a tojásokat, ezért berzselt, azaz levélrátétes tojásokat készítettek.
Milyen szimbólumok a jellemzőek a hímes tojásokon?
– Népszerű szimbólum a levél. Ha a levél vonala egyenes, az a rügyet, a fiatalságot szimbolizálja, a hullámos szélű levél pedig az érett fölnőttséget jelképezi. Ha a virágmintát egy szilvamagra hasonlító minta köré építem, és ebbe pontocskákat teszek, az termékenységet jelent. A tulipán nagyon érdekes növény, sok helyen használja a népművészetünk. Ha a szirma zárt, akkor a fiatalságot és az érintetlenséget jelképezi. Ha az alsó része még hegyes, de a szirmok már szétnyíltak, az a fiatal lányt szimbolizálja, aki már tud szerelmes lenni, de még nem érett az asszonyi sorsra. Amikor pedig megérett a leány az asszonyságra, akkor a tulipán alsó része meghajlik. Ha ez a rész nagyon lent van, az az asszony elvirágzását jelenti. Az életünk tehát nagyon szépen ábrázolható a tulipánnal. Még azt is meg tudjuk jeleníteni, hogy vágyunk-e kapcsolatra: lehet egy tulipán érett, ám ha a teteje be van csukva, akkor nem kér a kapcsolatból. Az eke, a kapa, az ásó és a többi földmegmunkáló szerszám is megjelenhet a tojásokon. Ezek a termékenységet szimbolizálják, hiszen maga a szerszám jelenti a férfit, a termékeny föld pedig a nőt. Az ember olyan dolgokkal veszi magát körül, amit szeret. Ha mindennap találkozunk ezekkel a szeretett dolgokkal, látjuk őket, az hat ránk. Ezért nem tartjuk meg a törött tojást, a törött edényt sem, mert az a hibákra, az ügyetlenségünkre emlékeztet minket.
Gruik Zsuzsa
(Magyar Szó, 2020. április 10.)
