Négy fal között
Korábban mindig azt hangsúlyoztuk, hogy nagyon fontos a gyerekek egészséges fejlődéséhez a szabadban töltött idő. Most azonban abba a helyzetbe kerültünk világszerte, hogy a négy fal között tengessük mindennapjainkat, lehetőség szerint minél kevesebb időt töltve a házunkon kívül. A gyerekek otthonról tanulnak, szórakoznak, online tartják a kapcsolatot távolabbi családtagjaikkal és barátaikkal.
Gyökerestül megváltozott az életük. Nincs edzés, ahol levezessék a feszültséget, nincs kedves időtöltés a kortársakkal, bandázás a téren. Beérnék a sarki boltba való átugrással is, de az sem az ő feladatuk már. Az iskolai lecke lefoglalja őket, de többnyire még az online tanulási térben is nagy a káosz. Persze idővel helyre kerülnek a dolgok, gördülékenyebbé válik a tanítás-tanulás folyamata, de ez nem egyik napról a másikra történik. Addig azonban a gyerekeket ezzel kapcsolatban is sok nehézség, frusztráció érheti a mindennapokban. Bosszantó lehet, hogy elveszik a továbbított tananyagban, összekeveredik, nem tudja, mikor milyen órája van, és abból mi volt a lecke.
Azok a gyerekek vannak szerencsésebb helyzetben, akik mellett van felnőtt – legalább itt az elején –, hogy segítse a munkát. A gyerekeknek segítségre van szükségük. Nem azt állítom, hogy helyénvaló-e a szülőkre hárítani a tömeges távoktatás sikerének a felelősségét, hanem arról beszélek, hogy ebben a jelenlegi helyzetben a gyerekeinknek segítenünk kell abban, hogy föltalálják magukat, hogy könnyebben eligazodjanak. Vegyük azt is figyelembe, hogy nem csak a távoktatás nehézségei jelenthetik számukra a problémát. Be vannak zárva, a szűk családtagjaikon kívül nem látnak más embert, nincs kortársközösség, egyik napról a másikra megszűnt az őket addig körülvevő, sokszor utált, de a napi rendszerességet mégis biztosító iskolai közeg. Feszültek lehetnek attól, mert féltik családtagjaikat, vágynak a barátaik jelenlétére, elegük van a mindent számonkérő szüleikből. Sokféle nehézséggel kell megküzdeniük, amit lehet, hogy nem mondanak ki, de ettől függetlenül gondolkoznak rajta, őrlődnek.
Ebben a nehéz időszakban elsősorban a gyerekek lelki egészségének a megőrzése lenne fontos, a tananyag elsajátítása csak ezután következhet, és ez a kettő ebben a pillanatban szorosan összefügg egymással. Azok a tanulók tudnak legeredményesebben boldogulni a tanulmányaikkal, akik teljes egészében a feladataikra tudnak koncentrálni, akiknek nem tereli el a figyelmét az aggodalom, a félelem, a frusztráció. A lelki stabilitásra viszont kihatással van a mindennapi iskolai feladatokkal való sikeres megküzdés, az eredményesség érzése. A szülők nap mint nap látják, tapasztalják a távoktatás buktatóit, elégedetlenek az oktatás minőségével, a módszereivel. Úgy látják, a tanárok és a tanítók átgondolatlanul sok, értelmetlen tananyaggal árasztják el a gyerekeiket különböző felületeken, a szülőktől várva a nehezét, vagyis hogy elmagyarázzák a tanulóknak mindazt, amit a személyes kapcsolat hiánya miatt a pedagógusok nem tudnak megvalósítani. Iskolarendszerünk hiányosságai eddig is nyilvánvalóak voltak, a problémák természetesen halmozottan megjelenhetnek most, hogy áttértünk a tömeges távoktatásra. A gyerekeink tanítói, tanárai pedig ebben a helyzetben is igyekeznek biztosítani diákjaik számára a tanulási lehetőséget, és talán meg lehet találni a közös nevezőt. Az együttműködés színvonala és minősége lesz az, ami működtetni fogja a távoktatást, nem az otthoni bosszankodás, gyerekeink tanárainak becsmérlése és a háborgásunk. Holnap már egyáltalán nem lesz jelentősége annak, hogy ma elfelejtettünk egy házit, mert a tanár este tizenegykor tette fel a felületre. (Persze jelezni érdemes, ha valami hosszabb távon nem működik gördülékenyen.)
A gyerekek abból profitálnak a legtöbbet, ha a szüleik a helyén kezelik az iskolai nehézségeket, és nem állítanak szakadékot a gyerekek és a tanáraik közé. Mindez a távoktatás idején, krízishelyzetben fokozottan érvényes.
Gruik Zsófia
(Magyar Szó, 2020. március 30.)