Nemzeti ünnepünk múltat idéz és jelent teremt!
„A mi forradalmunk Pesten, március 15-én nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe: ezerek meg ezerek csoportoztak össze Isten ege alá, ezerek meg ezerek emelték égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskű szavait” – emlékezett vissza az 1848. március 15-ei eseményekre kiváló költőnk, Arany János. Azokra az eseményekre, amelyeknek eredményei örökre nevezetessé tették ezt a napot a magyar történelemben, s nemcsak emlékezetessé, hanem a múltunkról, a jelenünkről és a jövőnkről való gondolkodásunk, illetve ezáltal a nemzeti önazonosság-tudatunk alappillérévé is. Nemzeti ünnepünk alkalmából Sztantity Szabasztiánnak, a zentai községi képviselő-testület tagjának a zentai Felsővárosi köztemetőben megtartott megemlékezésen elmondott ünnepi beszédét közöljük!
Tisztelt Ünneplők! Magyarok!
Megtiszteltetés, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából én lehetek a szónok!
Tisztelettel köszöntöm Önöket 1848. március 15-e alkalmából rendezett megemlékezésünkön. Ma azért gyűltünk össze, hogy hőseinkre emlékezzünk, mert összetartozunk azokkal, akik feláldozták magukat százhetvenkét évvel ezelőtt. Ezt az egységet fejezi ki a nemzeti színű lobogó, az ünnepi ruha, a mellünkre tűzött kokárda, az imént felcsendült Himnusz, és az, hogy idén is itt állunk a zentai Felsővárosi köztemetőben, hogy visszagondoljunk a múlt eseményeire, hogy virággal díszítsük fel a hősök sírját. Azt a történelmi pillanatot idézzük fel, amikor Szent István magyarjait újra próbára tette az élet.
Amikor azt mondják, 1848. március 15., akkor azt feleljük rá: forradalom. Ha azt mondják 1848–49., akkor azt válaszoljuk: függetlenségi harc, szabadságharc. Ha azt mondják 1849. október 6., azt mondjuk: aradi vértanuk. Pataki tanár úr, legszigorúbb tanáraim egyike, így feleltetett. Ő tudta azt, amit mi akkor még nem is sejtettünk: hogy az évszámok milyen jelentős szerepet töltenek be a népek, a nemzetek életében. Ezekkel az eseményekkel először iskolai éveinkben találkozunk, amikor még csak kötelező tananyagként járt az eszünkben. A szívünket, a lelkünket csak később érinti meg, amikor nemcsak megtanulni, hanem már átérezni is akarjuk a forradalmárok félistenszerű felhevült indulatát.
Ha azt mondják 1848. március 15., azt mondjuk: márciusi ifjak, Petőfi, Jókai, Pilvax kávéház, 12 pont, Landerer nyomda, Nemzeti dal, Nemzeti Múzeum, sajtószabadság, Kossuth…, és elragad bennünket az érzelem, tér és idő egybeolvad, a múlt egy kicsit jelenné válik.
„Múlton nyugszik a jelen, s azon a jövendő” – mondta Széchenyi.
A jeles napok méltó megünneplésének összetartó ereje van. A nemzeti ünnepek Janus-arcúak: múltat idéznek és jelent teremtenek. A múlthoz is, a jelenhez is fűznek bennünket. A márciusi ifjak előtt óriási feladat állt. Nem fontolgattak hosszasan semmit, hanem nekivágtak, és megcsinálták március 15-ét, ami a nemzeti egység ígérete. Az ifjúság megmutatta erejét, bátran kiállt, példát mutatott egy egész nemzetnek. Lesz még szükség az ifjúság elszántságára és tenni akarására napjainkban is. Nemcsak történelmi megemlékezés ez itt ma, hanem példamutatás is, hiszen Kossuth vagy Széchenyi hazaszeretete és bátorsága örök érvényű etalon minden magyar számára, legyen az fiatal vagy idős. Százhetvenkét elmúlt év sugallja az itt megjelent emlékezők számára azt, hogy vállaljuk mi is magyarságunkat, identitásunkat, kultúránkat!
A márciusi ifjak által szerkesztett 12 pont, a kiáltvány így kezdődik:
Mit kíván a magyar nemzet?
Majd így folytatódik:
Legyen béke, szabadság és egyetértés!
Bár 1848-ban fogalmazták meg, hogy mit szeretne a magyarság, mégis aktualitással bír a huszonegyedik században is: Legyen béke, szabadság és egyetértés! Örök érvényű szavak, örök érvényű gondolatok, vágyak. Arra emlékeztetnek, hogy a hétköznapi könyöklés és a mindennapi szócsaták fölött legyen egy közös, nemzeti cél, amely összetart bennünket. A szabadságharc hősei megértették, hogy a haza ott van, ahol az emberek szeretik azt a helyet, ahol élnek. Ahová tartozunk, s ami hozzánk tartozik.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Főt hajtani, emlékezni vagyunk ma itt. Ne egymás ellenségei legyünk városunkban, hiszen ahhoz nem vagyunk olyan sokan! Tanulnunk kell őseinktől elszántságot és elhivatottságot! Tanulnunk kell a múlt buktatóiból, hogy egy szebb jövőt építsünk, hogy egymást segítve, összefogva nézzünk szembe a jövő kihívásaival! Akkor vagyunk hűek a szabadságharc szelleméhez, ha szembenézünk önmagunkkal és hiányosságainkkal, ha szembenézünk a mai kor kihívásaival.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, köszönöm, hogy ma együtt vagyunk itt!
Sztantity Szebasztián
Fotó: Herédi Krisztián