A véres gyertyaszentelőre emlékeztek

Zenta modern kori történetének legvéresebb és legtöbb áldozatot követelő tragikus eseményére, az 1849 februárjában történt mészárlásra, az úgynevezett véres gyertyaszentelő áldozataira emlékeztek a hétvégén a Felsővárosi temetőben. A zentai önkormányzat és a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre által szervezett alkalmi megemlékezésen Homolya Ákos történelem- és földrajztanár, a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezetének elnöke idézte fel a Tisza-parti város legtragikusabb napjait.

– Ahogyan a történészek jegyzik, az 1848. március 15-én kitört forradalom hírét lelkesen üdvözölte a Bácska egész lakossága, köztük a magyarok és a velük élő szerbek is. Utóbbiak ugyanis lehetőséget láttak nemzeti törekvéseik – a széles körű autonómia, a társnemzetként való elismerés – megvalósítására. A szerbek nemzeti programjával kapcsolatos egyeztetések azonban hamarosan zátonyra futottak, Karlócán népgyűlést tartottak, és a megszavazott döntéseik véglegesen szembeállították őket a környezetükben élő magyar honfitársaikkal – hangzott el Homolya Ákos beszédében, melyben rámutatott arra is, hogy az 1849-es zentai tragikus történéseknek előzményei is voltak 1848 augusztusában. Arsenije Baderlica zentai szerb ügyvédet és földbirtokost a szerbek javára történő kémkedés és anyagi támogatás vádjával halálra ítélték és ki is végezték, s a zentai szerbek ekkor esküdtek bosszút. Ezt követően 1849 januárjában a háborús helyzet alakulása miatt az Országos Honvédelmi Bizottmány minden nélkülözhető katonai erőt kivont a Délvidékről, ennélfogva védelem nélkül hagyta egész Bácskát. Annak hírére, hogy Óbecse irányából a szerb sereg támadásra készül Ada, Zenta és Magyarkanizsa vidéke ellen, Zentán védbizottság alakult Majoros István földbirtokos vezetésével. A veszély fokozódásával, január végén Szabadkáról Zentára érkezett Demcsa János őrnagy, akit a városparancsnokság átvételével bíztak meg. Demcsáról viszont kitudódott, hogy görögkeleti vallású, ezért a zentaiak fellázadtak ellene. Amikor Demcsa megpróbálta lecsillapítani őket, a nép meg sem hallgatta, a szó legszorosabb értelmében felkoncolta, és Majoros százados ismét átvehette a parancsnokságot.

A szerb hadoszlop február 1-jén ért a város közelébe. A szerbek két lovas futárt küldtek, akik a várost megadásra szólították fel, de a zentaiak felkoncolták őket. A végzetes cselekedet után a szerbek a városba értek, s a mákosi szőlők árkaiban és a település körüli sáncokban elkeseredett harc kezdődött. A csata gyorsan véget ért, de az ezt követő mészárlás két hétig tartott.
A tanúvallomási jegyzőkönyvek szerint a mészárlás két hete alatt 2800 személyt végeztek ki. A szerb kézre került Zentát 1849 márciusában foglalták vissza Perczel Mór honvédtábornok csapatai.

A mészárlás áldozatainak földi maradványai az 1889-ben megindult vasútépítkezések során kerültek elő. A hamvakat összegyűjtötték, és közös sírban helyezték örök nyugalomra. Homolya a beszédének végén azt is hangsúlyozta, az 1849-es zentai események kiválóan tükrözik, hogy a történelem folyamán újból és újból beigazolódik, miszerint a háborúban részt vevők ritkán tekintik érvényesnek az erkölcsi normákat.

Az alkalmi beszéd után a megemlékezés résztvevői elhelyezték koszorúikat az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc sírhelyénél. Zenta község önkormányzata képviseletében Czegledi Rudolf polgármester, a Magyar Nemzeti Tanács nevében Perpauer Attila, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében Rácz Szabó Márta és Pataki Tibor, a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezete nevében Homolya Ákos koszorúzott.

Horváth Zsolt (Magyar Szó, 2019. február 5.)