Az égi katedrán

Sokan kérdezték tőlem az elmúlt napokban, milyen élmény volt számomra részt venni az édesapámnak emléket állító kémiaversenyen. Nem könnyű szavakat találni rá. Nemcsak azért, mert óriási örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy egykori munkahelye, a Zentai Gimnázium méltónak találta őt arra, hogy róla nevezzen el egy ilyen rangos megmérettetést, hanem azért is, mert a rendezvény megnyitóünnepségének idején a Művelődési Ház színpadán állva mindvégig azt éreztem, hogy olyan emelkedett hangulatú, földöntúli lebegés lett úrrá az egybegyűlteken, amelynek megélése csak nagyon ritkán adatik meg az ember életében. Csupa derűs mosoly, csupa meghatottságtól fátyolos tekintet, csupa megmagyarázhatatlanul boldog ember, akiket valódi közösségé kovácsol az, hogy életük egy szakasza összefonódott a Zentai Gimnázium történelmével.

Azt hiszem, ez volt az a nap, amikor odafönt édesapám is és Fábri Géza bácsi is végérvényesen hátradőlhetett az égi katedrán elhelyezett, az egykori iskolai székénél milliószor kényelmesebb foteljében, és mérhetetlen büszkeséggel nyugtázhatta, hogy az az állandó küzdelem, az a fáradságos munka és az a temérdek áldozat, amellyel évtizedeken át szolgálták diákok százainak vagy ezreinek épülését és ezáltal az egész közösségük fejlődését is, nem volt hiábavaló, hiszen szellemiségük még ma, évekkel, évtizedekkel a haláluk után is ott lebeg szeretett intézményük falai között, és beragyogja nemcsak egykori tanítványaik, hanem a róluk elnevezett versenyeknek köszönhetően a felnövekvő generáció tagjai életét is.

Az első ízben életre hívott Fábri Géza Biológiaverseny és Máriás Vilmos Kémiaverseny igazi ünnep volt valamennyiünk számára, akik a részesei lehettünk. Nagy-nagy köszönet illeti mindezért a Zentai Gimnázium, Zenta Község Önkormányzata és a Magyar Nemzeti Tanács illetékeseit, valamint mindenkit, aki valamilyen módon hozzájárult a verseny létrejöttéhez és sikeres lebonyolításához, illetve ezáltal a két egykori kiváló pedagógus emlékének továbbéltetéséhez is!