Mindenkinek arra van ideje, amire csinál magának

Amikor elkezdtem ezt a blogbejegyzést, akkor ezt írtam: Múlt héten Lakiteleken jártunk Gondi Martina igazgatónővel a X. Stratégiai Konferencián, melyet a Nemzeti Művelődési Intézet a Kulturális Központok Országos Szövetségével együtt rendezett meg Lakitelek Népfőiskolán 2018. november 7–8-án.

És mire befejeztem a mondatot, rájöttem, hogy ez elég unalmasra sikeredett. Pedig az esemény kicsit sem volt az.

Igazából nemcsak a konferencia miatt mentünk, hanem a Négy határon át vetélkedő megbeszélésére is. Izgatott voltam, vártam már a találkozást a szervezőcsapattal. Bár idén ismertük meg egymást, mégis a nyár folyamán szoros együttműködés alakult ki közöttünk.

Meghallgattuk a nyitóbeszédeket, aztán Misivel és Zsuzsával elvonultunk kidolgozni a vetélkedő második fordulóját. És beszéltünk, és dolgoztunk, és dobáltuk fel egymásnak az ötleteket, mint egy labdát, majd workshopon vettünk részt Kárpáti Árpádnál, aki mesélt a hatékony forrásteremtésről a közművelődésben és a hálózatosodás fontosságáról, a nap végén pedig bemutattuk a vetélkedő második fordulójának vázát a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal (KKK) tagjainak. Egymás szájából vettük ki a szót, kiegészítettük egymást, magyaráztunk, közben hadonásztunk. Egyik pillanatban azon kaptam magam, hogy mindenki mosolyog körülöttünk. Elkapott a hév bennünket, de azt hiszem, ilyen az, ha valaki effektív munkát végez, jó csapatban. Ha olyannal foglalkozik, amit szeret. Ha érzi, hogy hasznos ő is és az is, amit éppen véghezvisz.

Hogy mi a célja ennek a blogbejegyzésnek? Hát nem is tudom. Igazából sose volt még blogom. Gondolkodtam is, hogy mi legyen a célja, hogyan határozzak meg egy vonalat, amely mentén írok. Aztán elkezdtem összeszedni azokat a dolgokat, amiket fontosnak tartok. Mit mondjak? Hosszú lett a lista, de jórészt a munkámhoz kapcsolódik. Emberek, velük való foglalkozás, ifjúság, programok, programszervezés, kreativitás – na, nem kézműves, mert azzal hiába próbálkoztam eddig, ha több időm lenne rá, biztos jobban menne, de hát mindenkinek arra van ideje, amire csinál magának. Bármilyen rosszul is hangzik ez. Szóval ötletkreativitás, így tudnám legjobban meghatározni.

Úgyhogy időről időre arról fogok írni, ami kitölti az időmet, mert fontos, hogy ha már nincs időnk semmire, akkor legalább szeressük azt, ami miatt nincs időnk semmire.

Ha legközelebb odajutok, hogy írjak a blogba – mert szeretek írni, s akkor ilyen analógiával csak lesz időm is rá –, akkor szerintem a csapatmunka fontosságáról fogok, mert abban szerencsére egyre több tapasztalatom van.