Harmadszor az első sorban

Az elmúlt három évben abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az első sorból nézhettem végig Pataki-gyűrű átadása alkalmából szervezett gálaműsort. Az előző két évben jelöltként voltam ott, idén viszont a tavalyi év nyerteseként adhattam át a díjat a 2018-as év legjobbjának, és persze nem titok, hogy mindemellett kollégám, Nešić Máté szurkolói táborát is erősítettem.

Láttam egy rendkívül humoros, helyzet- és szövegkomikumokra épülő, zenével tarkított, az Édes, ékes apanyelvünkre alapuló ünnepi műsort, rengeteg szép és csinos nőt, illetve férfit, idegeskedő jelölteket és sok-sok színházszerető embert, akik eljöttek szurkolni a kedvencüknek. Külön öröm volt számomra, hogy Oláh Tomi, az idei zsűri egyik tagja és a monodrámám rendezője értékelte az alakításokat, mivel úgy vélem, a tavalyi sikert nélküle nem érhettem volna el.

Az este témájához és ékes apanyelvünkhöz kapcsolódva nyitottam ki a Tomi által előkészített ünnepi borítékot, amelyben – ahogyan azt már bizonyára mindenki tudja – Pesitz Mónika neve állt, aki a Mi történt Baby Jane-nel című előadásban nyújtott alakításáért érdemelte ki az elismerést. Komplex, megható, érzékeny, mégis agresszív – talán így tudnám a legjobban jellemezni Mónika alakítását, amelyet ismerve úgy vélem, jó helyre került a gyűrű. Azt viszont le kell szögeznem, hogy kollégám, Máté is az élmezőnyben végzett, amiért nagyon büszke vagyok rá. És be kell vallanom, éppen olyan jó volt idén Máté bemutatkozó kisfilmjét látni, mint tavaly a sajátomat. Azt hiszem, egy kicsit meg is hatódtam tőle. De hát ettől szép ez a szakma! Tudom, hogy mindig és nem mindenkor van így, de mi itt, a Zentai Magyar Kamaraszínházban tényleg tudunk örülni egymás sikereink.

Kívánom, hogy még sok jó munkafolyamat és sok jó alakítás várjon ránk, vajdasági magyar színészekre, valamint azt is, hogy még sokszor ülhessünk az első sorban, és még sokszor ünnepelhessük együtt a délvidéki magyar színjátszás napját!